Svicc

Állóháború

2012-01-27T00:29:00.000+01:00

A résztvevők Anita meg én, Dani a kommentátor és békefenntartó. Ügyesen csinálja. Anita is, úgyhogy stratégiát váltottunk, hátha kilendülünk valamelyik irányba. Mondjuk hangosabb és rosszabb nem lehet a helyzet, mint az utóbbi héten, az egyetlen lehetőség, hogy növelem a tűrőképességem és alkalmazom a genetikailag kódolt szelektív hallást. Amit adott hangerőnél viszonylag nehéz alkalmazni. Holnaptól indul a klasszikus matrica-hadművelet is, bár kicsit tartok tőle, hogy lévén alapvetően nem megvesztegethető gyerek, csak egy kör matricától lesz lelkesen rendes.
Naponta kétszer megkérdi amúgy, hogy mikor lesz már nyár, mert ő úúúúúúgy utálja már a kabátot, a télinadrágot, a csizmát, szeretne már pólóban, szoknyában mezítláb rohangálni. Ezért aztán egy szál pulcsiban sétáltatunk Ramirot, miközben mindenkin sapka, sál, nagykabát, de a kisasszony nem fázik, még véletlenül sem.

Danieknak megvolt az első komolyabb meccsük a hétvégén (Peti élvezhette az "üljünk négy órát a tribünön" életérzést), és harmadikok lettek. Azóta mindennel focizik a lakásban. Tényleg ideje a tavasznak...

Népdal

2012-01-25T00:57:00.000+01:00

Dani azzal jött haza, hogy hegedűn magyar népdalt tanult. No halljuk. Hát hallottuk, de nem ismertük, a dallama persze ismerős volt. Aztan skype-on bezenélte és Magyarország azonosította:

"Ugyan édes komámasszony,
Miért kend ilyen sovány asszony?
Hogy tudott így elfogyni?
Lám, én milyen kövér vagyok,
Mint a háj, majd elolvadok,
Ebben a nagy melegben."

stb.

Téli szünet?

2012-01-03T20:44:00.002+01:00

A téli szünet egyelőre inkább tavaszi szünethez hasonlít: újév első napján kabát nélkül sütkéresztünk a házikó teraszán kávéval, teával, remek panorámával. Síeltünk továbbá szutykos tavaszi hóban, sétáltattunk kutyát sárban, utaztunk hihetlen esőzésben és néztük a karácsonyra elolvadt hó után kiserkent friss füvet az udvaron. Még egy hét és kibújik a hóvirág, felébrednek a kullancsok...
A gyerekek élvezik a semmittevést, illetve az iskolába-nem-menést. Mert a semmittevéstől elég messzire állunk, bár ma már sikerült este 6-ra hazaérni. A karácsony kellemesen sportosan telt, egy nap evés, papírtépés, két nap síelés. Ez utóbbiba még a gyerekeket és a nagyszülőket is sikerült belemozgatni és meglepő módon mindenki élvezte - főleg a felvonózást persze Unterterzenből és a kakaószünetet Tannenbodenen. Ünnepek között barátkoztunk, ugráltunk és hirtelen itt termett az újév. Hurrá, csomagolás, a kocsi megint csurig (de mivel...? már se gyerekágy, se babakocsi, se pelenka, a játékok meg nem foglalnak olyan sok helyet), irány Beatenberg.
Ismét kiváló társasággal kiváló helyszínen kíváló buli alakult multimedia és karaoke jegyében. A házban volt csocsó, nem volt mosogatógép, kicsit recsegett-ropogott, remekül közvetítette a földszinti eseményeket az emeleten is, viszont egész Berner Oberlandot lehetett látni az ablakból. A házhoz járó meglepetés-bácsi minden órában barátságosabb lett, pedig az elején nagyon gyanakodott erre a balkáni társaságra, akik nagyon hangosak és nagyon megtöltik a spájzt. És sokat isznak - bár ebből ő is profitált. Másnap este meg is jegyezte, hogy most milyen csendesek vagyunk...
Meglepő módon január elsején a dél már az egész bagázst a hegyen találta sílécestől - ragyogó napsütés, gyönyörű pályák, szutyok hó, plusz kakaó és sültkrumpli. Kell ennél több? Este a srácokat nem kellett nagyon ringatni, bár előtte hajnali 6-kor feküdtek a gyerekek (is).
Most meg minden délelőtt a vizet csapkodják Judittal az adliswili uszodában. Dani ugyan nem akart menni, mert minek az már neki, de most persze nem akarja abbahagyni. Délután pedig lehet macskákat simogatni és játszani. Paradicsomi állapotok.

Online rendelések

2011-12-20T17:31:00.002+01:00

Úgy tűnik, errefele, ha az ember gyorsan és biztosan szeretne valamit kézhez kaparintani, a karácsony előtti héten érdemes megrendelni. Mert szállítási garanciát vállal a legtöbb cég legkésőbb 24-i kiszállításra. 8-kor megrendeltem a beülőt, 9-kor jött, hogy már kikeresték a raktárból, 10-kor meg már a postázóban csücsült a pakk. Holnap délután akár ki is próbálhatnánk a sípályán. De majd inkább a hétvégén.
Daniéknak elég sűrű az utolsó hét. Hétfőn Adventsingenjük volt (kb. 200 gyerek 25 percen át karácsonyi dalokat énekel irtó lelkesen, utána pedig isszuk a forralt bort, a puncsot és esszük hozzá a sütiket), naponta van hócsatájuk, péntek hajnalban pedig Schulsilvester. Amitől még 9 évesen is lelkesek (hogy ez mikorra múlik el?), főleg, hogy mindenki abban megy, amiben akar, nem kötelező a pizsama és a szellemruha, lehetnek nyugodtan jedik és herripotterek. Aztán ha vége, akkor végre talán egyszer kialhatjuk magunkat úgy igazán.

Svájci boltok

2011-12-09T15:55:00.001+01:00

Ma szembejött velem álmaim bakancsa álomáron. Gondoltam megveszem. Gondoltam, a makulátlan bakancsot betehetem gond nélkül egyáltalán nem makulátlan hátizsákomba. Zacskó nélkül...? - tiltakozott az eladó. Dehát van táskám... - próbálkoztam. Biztos? Biztos. Azért én inkább adnék egy zacskót. De tényleg jó így. Inkább adok. Jó... Így a hófehér zacskó jól megvédte a bakancsot a túrazsáktól...
Aztán szintén ma a játékboltban meg azt nem akarták sehogysem megérteni, hogy nem kérek díszcsomagolást. Dehát ingyenes. De nem kérek. Dehát ajándék. De akkor sem kérek. Dehát jön a karácsony. De akkor sem kérek. Az árcédulát azért levegyem. Vegye. Miért hihetetlen, hogy ha valaki szeretne csomagolni?

Kutyavédelem svájci módra

2011-12-02T12:46:00.001+01:00

A kantonális törvényben az embert védik a kutyától.
A szövetségi törvényben a kutyát az embertől.

A más macskája

2011-11-21T18:57:00.001+01:00

Elég vicces más macskáira vigyázni. A legviccesebb, hogy a gyerekek szinte ünnepszámba veszik az órákat, ha megyünk etetni, pucolni. Főleg az estit, mikor már elvileg mindenki más ágyikóba készülődik. Remélem, a mi macskánk is legalább ekkora örömöt okozott/okoz a felügyelő bizottságoknak. Annyiból talán egyszerűbb lehet, hogy nem kell három, majdnem egyforma macska között különbséget tenni. A gyerekek elég hamar megtanulták a színárnyalatokat és a fejformákat, nekem még simiznem kell őket egy darabig, hogy ráismerjek külön-külön mindegyikre.

Alga

2011-11-17T22:12:00.001+01:00

A gyerekeink hónapok óta nem ettek tiszta algát. Ma szereztem négy csomag jó minőségű norit. Kb. 5 perc alatt betermelték mennyei mosollyal az arcukon.
Ennek örömére holnap sushi lesz.

Svájci bulik

2011-11-13T20:25:00.001+01:00

Kicsit unalmas tudom, de mikor svájciak által szervezett buliba megyünk, mindig eszembe jut, mennyire hasonló a mentalitásuk a japánokéhoz. Minden másodpercre megszervezve és mindig mindenki tudja a dolgát, akkor is, ha nem volt nagyon semmi előre kiosztva. Kipróbáltuk péntek este a Waldfondue nevezetű intézményt, ami még a helyiek szerint is újdonság, de nagyon élvezetes újdonság. Tábortűzön, méteres bambuszvillákkal kellett kinyerni a sajtot, hatalmas kötényben, aminek három zsebe volt: egy a borospohárnak, egy a pálinkáspohárnak és egy a kenyérnek. A hangulat (előzetesen forraltborral és punccsal megalapozva) elég hamar tetőzött, de mire már épp nagyon beindult volna a tábortűznél a beszélgetés, kettyent az óra és indulni kellett desszertezni. Valami hihetetlen eklektikus desszertálat nyuszifej és jávorszarvas feje alatt: gesztenyepüré, karamellaszósz, császármorzsa, csokistorta, nugátorta, epres palacsinta. No meg a kávé. És mikor már majd elaludtunk, lehetett kvízjátékot és aktivitit nyomni. Svájci németül. Hurrá. De legalább kiderült, hogy a zürichieknek is gondot jelent a berni német feladatok felolvasása, nemcsak a külföldieknek...
Péntek délután Jácint szervezésére a Kobzos együttes tartott a gyerekeknek táncházat. Kár, hogy nincsen minden héten hasonló. Hátha egyszer lesz. Nagyon élvezték a srácok, csak Dani morgolódott, hogy ő az egyetlen nagyfiú - el is távozott az apjához bulizni egy idő után. Mert a cégnél is épp buli volt, bár a fiúk leginkább a kivetítőt gyötörték...
Ma is buliztak a gyerekek, apa-nap volt - elmentek Alpamaréba, de még mindig nem kerültek elő...

Hegedű

2011-11-11T09:53:00.001+01:00

Szóval Dani hegedűre adta a fejét. Évente egyszer a tanárnéni szervez egy koncertet, ahol a lelkes szülők meghallgathatják, merre tartanak a gyerekek. Ez volt tegnap. Ezért az elmúlt két hétben hol heti 2x, hol 3x volt a legkülönfélébb időben és helyszíneken Daninak próbája. Az eredmény simán megérte, olyan lelkes, hogy együtt zenélhetett a srácokkal. Merthogy összesen csak három fiú hegedül a faluban és a hármat összetette a néni egy rövid darabra. Nagyon szépen szólt. Kiváncsian várjuk a folytatást, mert már két szigszalag is van a hegedűn a legfogásoknak és hát azt is meghallgathattuk ezen a koncerten, milyen, ha valaki mindig félrehúzza...
Tegnap járt nálunk látogatóban egy labrador. Egy egész napra. A gyerekek odaáig voltak az örömtől, Anita is csak azért borult ki, mert a kutya igazaból remekül sétált póráz nélkül, Anita szerint viszont egy kutya attól kutya, ha lobog utána az ember pórázon. Jól elfáradtak mind a ketten estére. Ramiro Daniért rajongott nagyon, de szerencsére ez Anitát nem zavarta. Attól viszont kicsit kiborult, mikor a kutya elragadta a plüsskutyusát, mert pont úgy nézett ki, mint az övé.
Peti vett magának budo.ch ruhát edzésre. Kapott akkora fehér övet is, ami körbeéri.

Répagyújtogatás

2011-11-04T23:04:00.002+01:00

Ha még egyszer valaki azt mondja nekem, hogy menjek el erre a Répagyújtogató ünnepségre, határozottan nemet mondok. Ebben a faluban a mai napig mindig megúsztam, de egyfős szülőként muszáj volt a gyerekek miatt - készültek rá. Úgy tűnik, az egész falu készült rá, mert tegnap délben már nem lehetett marharépát kapni, Anitának csak karfiolból tudtam gyenge utánzatot faragni. Az eredmény: üvöltés a Höflistrasse 122-től a Höflistrasse 1-ig.
Az elképzelés amúgy elég jó, hogy marharépából faragott mécsest lóbálva kell végigballagni a falun és a végén enni-inni-jólérezni, de az egész olyan szervezetlen volt. Kivéve a tűzoltókat és a szamaritánusokat, akik a háttérbiztosítást csinálták. Mikor árral szemben, töksötétben próbáltam megtalálni egyszem fiam, még meg is kérdezték, segíthetnek-e. Na persze, vaksötétben, mécsestelen, fekete kabátos fiút keresnék. A forraltbor és a zene klassz volt, talán csak többet kellett volna inni, hogy ne legyen görcsben a gyomrom, mikor melyik gyerek épp melyik fekete bokorba tűnik el. A svájciak nem aggódtak. Vagy csak eleget ittak...
Mindenesetre a gyerekeknek tetszett. Bandázhattak. Elvileg mi is, csak épp nem olyan egyszerű a helybeliekkel bandázni. Úgyhogy jövőre inkább házibuliba mennék, akár kettőbe is egymás után.

Úton-útfélen

2011-10-31T21:41:00.001+01:00

Megint megjártuk. Megint pihentünk egyet. Odafele müncheni megállással egész jó volt, még a hóesést is megúsztuk. Viszont visszafele Bischofshofennél felmentünk a hegyekbe és hógolyóztunk egyet a hágón. Itt a tél...
Otthon megint jó mozgalmas volt az élet, bár egyre kevesebbet csinálunk, azért a lényeg talán belefér. Mint egy hétvége a Börzsönyben. A szállás príma (a konyha várakozáson felüli), a környék gyönyörű, az idő tökéletes, a társaság szintén. Véletlen az egész panzióban csak gyerekesek laktak (közgáz kontra mérnökök), így reggel nyolctól este tízig ment a zsibongás. Kirándulás, kisvasutazás, kandallónál melegedés, játszóterezés - kijutott minden. Gergő még fürdött is a medencében. És lehetett nézni, hogy építik újra lelkes emberek a lehetetlenül elmosott nyomvonalat.
Peti a második hét közepére meg is gyógyult, de nagyot nem kirándultunk. csak Blumauba mentünk el pancsolni. Simán megérte, úgy feltöltődtünk színekkel, szaunával és finom kávéval. Bármikor újra. Noha azért még mindig kicsit ellentmondásosnak tartom, hogy az egyéves gyerekre fürdőruhát kell húzni szemérmesen, egy ajtóval odébb meg le kéne vetni és csak 16 éven fölülieknek. Van, amihez sosem lehet hozzászokni. Majd Peti viszi a gyerkeket szaunába edzeni.
Daninak újabb korszaka kezdődött: mindenre automatikusan nemet mond, ha megkérdezzük, mit csináljunk, ha megkérdezzük, szeret-e valamit csinálni. Már néha kedvem lenne előre nevetni rajta. Most egyelőre a hegedű és az iskola az egyetlen, amit teljes lelkesedéssel végez. Bár ez sem rossz arány egyáltalán. Jövő héten lesz az első koncertjuk, nagyon gyakorolja az apró kis darabját, csütörtökön meg elviszi őket a tanárnéni igazi hegedűkoncertre.
Anita is hamar rátalált a nem-vonalra, vele kicsit nehezebb, mert azért nála az érzelmi töltet erősebb: simán leveti magát újabban a földre hangosan üvöltve egy-egy látványosabb "nem" kedvéért. Üdítő változatosság egy elméleti szakember után.
Elmentünk a sílécekért. A jófej ipsét kaptuk megint, aki simán rávette a gyereket, hogy a piros sícipőhöz a szivárványszínű léc sokkal jobban áll, mint a rózsaszín. Anita egész este síelt a nagyszoba közepén, Dani meg persze erre is kijelentette, hogy ő ugyan nem, de azért reggelre már a Traumpistéről regélt...

7vége

2011-10-30T17:29:00.002+01:00

Hétvégén a tej-, koffein- és akhoholfogyasztás elérte a kritkus határt a családban, de szerencsére nem fogyott el a tej, nem romlott el a kávéfőző és még maradt sör és bor is a pincében. Közben teszteltük ismét a a Hürliman fürdőt, de ismét csak megállapítottuk, hogy szép, de nem gyereknek való, próbáltunk négy, egymás nyelvét nem beszélő gyereket összemelegíteni, a cicát nem kizárni, a vadasparkot körbejárni (megint bővítették) és nem elfelejteni átállítani az órát. Ez mind sikerült is. Holnaptól pihenünk.

Háztáji jegesmaci

2011-09-26T16:41:00.000+02:00

Szintén családtag. Mellékállásban apuka, újabban főállásban jegesmedve. Péter Finnországban rákapott a vízre. Noha ezen a déli vad vidéken nem jár szauna a tavakhoz, próbálja optimálisra beállítani a heti H2O szintjét: előfordul néha, hogy napjában 3x is zuhanyzik és még fürdik is a tóban. Mert ez a tó csak nem akar kihűlni, még mindig 21 fokos. Éjjel-nappal. Péter kicsit meg van ijedve, hogy a kéthetes őszi szünet alatt esetleg túlságosan lehűl vagy hogy ő túlságosan elszokik a tótól és október végén már nem lesz kedve belemenni. Nem ennék mérget rá...
Újabban amúgy is rákapott az endorfinra. A cégnél most éppen karate szezon van (végülis mindegy, csak legyen valami) hetente kétszer. Még biciklizni is optimális az idő, főleg, ha az ember az Albison keresztül értelmezi a hazafele vezető utat.
Dani közben élvezi a tájfutást: már elmesélte, mit csinálna, ha eltévedne. Megnyugodtam, mert őszerinte nem esne kétségbe, hanem hazasétálna. Na majd meglátjuk. Mindenesetre már két alkalom után is látszik a változás: végre kezdi tudatosan észrevenni a környezetét, nemcsak felszólításra. Tetszik neki, hogy az ember aktívan használja a fejét is, nemcsak a lábát, a gyerekek meg mindennek elmondhatóak, csak verekedősnek nem. Az edzőt pedig vajra lehet kenni, olyan kedves nagypapa. Szóval jól indul - ideje is a hosszú téli szünetnek, nehogy nagyon rákapjanak a srácok...

Biciklisszerkó

2011-09-13T20:09:00.002+02:00

- rózsaszín papucs katicabogárral
- kutyás zokni
- cicás nadrág
- nyulas póló
- macis biciklisisak
- tehenes bicikli
- Mikiegeres kosárka
A kosárban pedig egy madártoll és egy csigahéj.

Röviden

2011-09-12T10:34:00.002+02:00

Az újabb fejlemények a gyerekekről: Anita megtanult kétkerekűvel biciklizni. Ennek örömére kapott egy toggolinos kisbicajt, kosárral, hogy ne csak futtában-dőltében szálljon le a menet végén. Még a kontrával vannak gondok, mert csak az első féket szeretné használni. A régi kisbiciklijét pedig, aminek eltörött a váza, már harmadik napja szerelik szét és vissza a gyerekek. Anita elkezdett németül beszélgetni, toggolino.de hatására leginkább a Klasse! és Gut gemacht! fordul elő újabban. Minden nap megkérdi, mikor síelünk már, de még három hét, hogy kinyit a síkölcsönző...
Dani elkezdett hegedülni. Meglepően gyötrelemmentes a gyakorlási ideje, pedig kicsit aggódtunk a nyekergés miatt. A tanárnő szerint korához képest egész helyesen húzza a vonót. Elkezdte a tájfutást is (na jó, tájgyaloglás), ami egyelőre az erdőben bujócskázást jelenti térképolvasással kombinálva. Nagyon élvezi. Ráadásul ez plusz két órát jelent a kedvenc német barátjával. A tanárbácsi szerint pedig eddig minden elveszett gyerek megkerült a nap végére. Most aggódjunk vagy ne aggódjunk?
Múlt héten elvitték őket az iskolával kirándulni a Langnau-Albishorn-Türlen útvonalra, ami kb. 10km fel-le. Simán megcsinálta az egész osztály. És este még simán lezavarta Dani a másfél órás fociedzést is. Igaz, utána 9-kor aludt, mint a bunda. Ezentúl már csak Anitára lehet kenni, ha nincs kedvünk túrázni....
A másik, hogy kapott ő is új biciklit, 26'-os, M-es vázas. Nagyondenagyon örült. Igazi mountain bike. Dönget vele rettenetesen, alig győzöm utolérni Anitával a hátam mögött.

Elm újrajátszás

2011-09-04T20:34:00.001+02:00

Megismételtük Elmet. Valószínűleg még többször meg is fogjuk. A gyerekek mintha hazajárnának: jobban ismerték a terepet, mint mi. A hihetetlen szép idő ellenére alig voltak gyerekesek, így a trampolinért csak egy cserkészcsapattal kellett versengeni, viszont ők pont a mi ebédszünetünket használták ki. (Találós kérdés: vajon mit ettünk...?) A srácok fáradhatatlanok voltak, de olyannyira, hogy mikor délután fél 3-kor nekivágtunk a Tierliwegnek, hogy az ötórási felvonó előtt még biztos visszaérjünk, rohannunk kellett utánuk és fél 4-re már újra ott álltunk a trampolinnál teljesen leizzadva. Azért futtában a faállatokat is megnéztük, de Anita már előre sorolta az összeset és szinte meg sem állt...
Hazafele az az idétlen ötletem támadt, hogy menjünk a Klausenpass felé. A tizedik kanyarnál Peti azért előszedette a térképet, hogy mégis Wallisba vagy Ticinoba jutunk majd át, de csak az derült ki, hogy 20km szerpentin fel és még egyszer annyi le. Volt, hogy macskakövön. A szimbolikus korlátokat (talán vízvezetékcső lehetett) inkább ne is emlegessük. Azért érdemes volt: rég nem jártunk ennyire klasszikusan alpesi fennsíkon, ahol a házakat a domboldalnak vetve építették a hegyről lejövő kövekből. Az úton pedig komoly akadályt jelentenek a hazafelé tartó és kocsiablakon bebámuló tehenek. A hágónk kilátás sziklára, völgyre, legelőkre, alpesi sajtokra, kápolnára, friss levegőre aztán tíz km szakadék balról, sziklafal jobbról.
Tiszta szerencse, hogy múlt hétvégén megfogadtuk, idén nem megyünk többet az interlakeni úton,ugyanis pont Altdorfhoz lukadtunk ki a szokásos esti dugó közepébe. Hurrá. Meg is álltunk hirtelen Flüelenben, hogy Peti fürödhessen, mi meg vacsizhassunk egyet a parton. Csodával határos módon Anita is alig lett vizes.

Bannalp

2011-08-29T11:10:00.001+02:00

Végre igazi kirándulóidő volt: napsütés, szélcsend, meleg. Felmentünk a Bannalpsee-hez. Elvileg nincs túl messze, de a svájciak már megint belefogtak nemzeti sportjukba, az autópályafelújításba, most épp Luzern körül, ezért ott kvázi megbénul a hétvégi forgalom.
Szokás szerint azt hittük, a világvégére megyünk, amit alig ismer valaki is, ehhez képest a tehénlegelőn lehetett már csak parkolni és még délben is várni kellett a felvonóra, ami egyszerre csak 15 embert tudott fellebegtetni. A felfele felvonó is kicsit avitt hangulatú volt már, de a lefele út időutazásnak tűnt az 50-es évekbeli kabinnal, amit telefonon kellett elindíttatni és kívül elől-hátul tartozott hozzá csomagtartó.
A tó körül jól beosztották az éttermek a menüket: az elsőben nem lehetett csak sütizni, a másodikban volt minden, a harmadikban nem volt süti, csak fagyi desszertnek. Játszótér persze mindenhol. Közöttük meg a törpeút, amit srácok nagyon élveztek. Körben gyönyörű hegyek, alattunk a tó. Kicsit szétváltunk, mert Anita mégiscsak apró, de legközelebb a nagyokkal megyünk végig. Simán bírta volna az egészet. Cserébe kapott tóparti mászkálást, aminek az lett a vége, hogy derékig belecsúszott. Váltóruha persze sehol, de indulásig megszáradt legalább a ruhája. Az apja önként fürdött kétszer is a tóban, annyira felmelegedett a sziklák között az idő délutánra. Dani szerzett két jókora vízhólyagot az új bakancsától, remélem, hamar megszokják egymást. Más baleset nem történt. Csak a hazafele dugók alatt eldöntöttük, hogy ezentúl Glarus felé indulunk, mert ott már befejezték az útépítkezéseket...

És még mindig nyár

2011-08-22T13:27:00.000+02:00

Hétvégén igazit nyaraltunk. Olyan klasszikusat: kempingben, tóparton, 35 fokban, napsütésben, sörrel, fagyival, sütögetéssel. A Bielersee-t teszteltük egy kis családi kempingben, ahol a sátraknak csak az egykori zöldségeskert teraszán vagy a kocsma előtti réten volt hely. Szerencsére nekünk az utóbbi jutott platánfa alatt. A gyerekek hamar magukra találtak, nemigen kellett őket pátyolgatni: balra a parton homokozós strand, jobbra a parton játszóteres strand. Korosztály szerinti bandázással eléggé idilli volt a hétvége. Dani végre rájött, hogy tavakban még viccesebb strandolni, mint a medencékben, Anita pedig ugye mindent utána akart volna csinálni. A tó maga kristálytiszta és gyönyörű, amolyan mini Genfi tó, Jurával, szőlőkkel, aprócska középkori városokkal. Északon már minden francia, délen még minden német (pardon, allemán). Szóval igazából a Röstigrábenben fürödtünk... Mindenesetre franciául egyszerűbb volt megértetni magunkat, mint a berni tájszólást dekódolni. Az életstílus is érdekes vegyület volt: késő estig kint sütögettek, buliztak a parton, aztán éjjel 11-kor csend és körbejárt a biztonsági, hogy mindenki csendben is maradjon. Mi is, gaz bulizó külföldiek.
A külföldieknek hála, azért láttunk egy érdekes szerkezetet a strandon: kempingszamovár. Be kéne egyet szerezni.

Északi trópus és a délvidék

2011-08-19T15:37:00.000+02:00

Ezentúl Finnországról az alábbiak fognak eszünkbe jutni: napsütés, meleg, kristálytiszta tavak, no meg a szauna. Az utóbbi kettőt reklámozza minden útikönyv, de azt senki sem említette, hogy a légkondi igencsak hasznos lehet a kocsiban. A hírhedt szúnyogokkal is csak egy éjszaka csatáztunk, mikor nyitva felejtettük az egyik ajtót. Ám az órákig tartó, emlékezetes csata volt.
A tavak langyosak és átlátszóak, a homokkal remekül lehet építkezni (már ahol nem übereli a kavics), a fagyi isteni, az eper pici, de ötcsillagosan zamatos. A gyerekek ültő helyükben megettek egy dobozzal, a torta ugyanebből pedig felejthetetlen. Az meg csak fokozta az élvezeteket, hogy a házunk mellett termett az áfonya és a málna, kirándulni meg szinte uzsonnát sem kellett volna vinni, hanem csak lépésenként lehajolni kék bogyóért.
Szóval bármikor újra, noha azért két dolgot nehezményeztünk: gyerekekkel nem engednek be akármilyen étterembe; kb. egy óra után nagyon lehet unni a vezetést, mert forgalom alig, a táj meg leginkább fából és tóból áll... No meg radarból.
A gyerekek a szaunázást eléggé komálták, Anita a tóban mártózást is komolyra vette. A második nap rájöttünk, hogyan működik a kémény és sikerült nem bekapcsolnunk a füstriasztót. A napi ritmusnak nagyon hamar része lett, hogy Peti késő délután befűti a nyírfakályhát... Másik visszatérő elem, hogy Peti megrakja nyírfatüzet délben és/vagy este, hogy megsüsse rajta betevő halacskánkat és virslikénket. A hét végére kicsit már untuk a serpenyős krumplit, de most egy darabig nem eszünk...
Mi más? Voltunk gyönyörű városokban, szuper múzeumban, aminek az egyik ékessége az 5m magasra felsorakoztott láncfűrészek voltak, a másik pedig a gyereksarok. Jártunk hajón, csónakon - kenun nem, mert mint tapasztalati úton rájöttünk az Information nem jelent semmit, csak egy táblát, amin jelzik, hol tedd vízre a saját ladikod. A tévedések pedig sok-sok időbe kerülnek azon az égtájon...
Pecázni is próbáltunk, de nem túl sikeresen. A sirályoknak jobban ment.... A gyerekek hamar átáltak finn időszámításra: éjfélre aludtak, 9kor keltek.

Finnek után jött egy hét svájci nyugalom, tüzijátékkal Horgenben (ami azért is volt praktikus, mert a játszótérről hintázás közben is lehetett nézni), édes semmittevéssel (vagyis minden napra csak egy program jutott, mint például hegedűzsákmányolás a belvárosból, ajándékvásárlás, tóparti biciklizés, badeni fürdőzés). A hegedű mellékhatása volt, hogy két este is házikoncertet adtak a gyerekek egy vonós és egy pengetős, avagy egy vonós és egy billentyűs felállásban.
Másik provizórikus családtagunk egy hörcsög. Illetve Hörcsi. Megsíratjuk majd. Kicsit tartok attól, hogy miután hazatér, elkerülünk véletlen egy állatkereskedés felé. Nagyon belopta magát a család szívébe. A macskáéba is, aki órákon keresztül hajlandó ülni a 3D moziban és bámulni a mókuskerékben futkározó jószágot.

Svájc után indulhatott a MÁV kaland. Gyanúsan jól kezdődött, mert a hálókocsi meglepően tágas volt az ÖBB-hez képest. Éjfélkor visszazökkentem a valóságba, ugyanis csak a 3. vagonban volt az első működő vécé, ami a söröző fiatalokkal csurig tömött hálókocsikban eléggé minimálisnak bizonyult. Két gyerekkel igazán optimális, reggelre már egy négyzetcentiméter hely nem volt a vonaton, ami nem ragadt valamitől. Ehhez képest a négy órás késés meg sem kottyant, a srácok mesésen viselték az utat és a böjtöt. Persze aztán jól bepalacsintáztak Bkeszin, aludtak is a Balatonig katonásan.
Igazán nem akarok kritikus lenni, de nagyon örültem, mikor a család felhívott, hogy lenne egy autó erre a hétre, nem kell újabb mávos kalandokba bonyolódni 4 gyerekkel x csomaggal... Örök hála. Nem mindegy, hogy 2.5 vagy 6 órát utazunk 200km kedvéért.
Balaton, mint mindig, hihetetlen jó, a kemping is kiváló a srácoknak, szabadon rohangáltak egész nap, este meg bandáztak jó sokáig. Nem volt kánikula, de nem is esett az eső. Még pancsoltak is a nagyok. A második nap megkaptuk a szélvihart, az jól kifújt mindenkit. Jártunk Tihanyban komppal, kisvonattal, hajóval - jó volt nagyon, gyönyörűszép, csak valahogy a hajók, halak és kürtőskalácsok árfolyama nem stimmelt. No mindegy, a Balaton ettől még Balaton maradt, megunhatatlan.
Aztán Gotthárd. Jártunk a pancsiban kétszer is. Beérett Dani múlt heti tanítása, mert Anita összeszedte a bátorságát és megtanult búvárkodni. Nyitott szemmel is, pedig elég erős a fürdő vize... A gyerekeket alig lehetett kinyerni a vízből.
Elvittük őket lovagolni is kétszer. Éváék futószáron okították a srácokat, Boti másodjára már egyedül rótta a pályaköröket, a többieknek pedig az alapok jöttek újra és újra. Az indulási nyöszörgések ellenére nagyon élvezték és irtó büszkék voltak arra, hogy mi mindent nem tudnak már csinálni. Majd ősszel folytatjuk.
Amúgy Gotthárdon is pont úgy telt az idő, mint Balatonon: a lányok-fiúk párosával játszottak egész nap. Az együtt áttombolt hét után azért már lehetett rajtuk érezni a fáradtságot, egyre korábban akartak lefeküdni...
A fiúkkal szerveztünk egy titoknapot is, mikoris felmentünk Pestre meg vissza. A szemészet miatt mindenképp mennem kellett, hát elvittem őket is a Vidámparkba, este pedig benéztünk a Ropogtatós Évához. A Vidámpark elég retro érzés , nekem kicsit csalódás, mennyire nem változott szinte semmi, mióta 26 éve utoljára ott jártam, a fiúk viszont nagyon élvezték. Leginkább a mesebarlangot és a dodzsemet...
Kb. ennyi a nyár: hétfőn újra iskola, addig pedig beleélik magukat az itteni életbe a srácok, felfedezik a játékokat, barátokat. És közben pedig próbáljuk megszokni, hogy Anita már négy éves.

Elm

2011-06-28T20:45:00.001+02:00

Hétvégére csodaszép napokat ígértek, így hát felmentünk a hegyekbe. Főleg, hogy anyuék ne csak Langnau és annak 2km-es körzetében mozogjanak. Találtunk is olyan hegyet, ahova bármikor vissza lehet vinni a srácokat. Van ott minden, ami kell: felvonó, kecskesimogató, óriás trampolinok, tekerős gokart, homokozó játékokkal, benti nagy ugrálóvár, sültkrumpli és ráadásnak még aranymosás. Mindez 100m-en belül. A gyerekek olyan lelkesek voltak, hogy még a faragott állatkákkal megspékelt másfél órás körtúrára is rá lehetett őket venni. Mi közben Petivel felugrottunk a hágóra meg vissza, megnéztük a vadvirágokat és a pecatavat, aztán szaladtunk az eső előtt. Mindig jó az ilyen.
Vasárnap bátran lementünk a tópartra húst sütögetni. Még jó, hogy egész korán mentünk, mert délután már egy zsebkendőt nem lehetett leejteni. Beizzítottuk instant kis sütőnket, hallgattuk a fialok zenéjét (amíg nem jött a rendőr) és előkaptuk a tollaslabdát. Dani megint álmodhatott valamit, mert két hónapja még alig-alig találta el a labdát, most meg nagyon résen kellett lenni, hogy mindent vissza tudjunk adni.
Az iskoláról is álmodhatott valamit (és kivételesen nem az iskolában), mert a második legjobb dologzatot írta matekból, sőt még a szorgalmi is belefért az idejébe. A végén azt is meghallgathatjuk majd a szülőin, hogy milyen gyorsan dolgozik, nemcsak azt, hogy még mindig a felhőkben jár.

Létrafutás

2011-06-21T11:50:00.002+02:00

Hogy milyen svájci sportok vannak...

És?

2011-06-16T08:26:00.000+02:00

Nem igen szokták reklámozni, hogy a "miért?" csak bevezető... Elértünk oda, ahol minden kérdésre vagy magyarázatra előfordulhat az alábbi válasz: (na)És? Az a rossz előérzetem van, hogy nemsokára következik a "csak!" korszak.

Dani megkapta a fogszabályozóját. Hősiesen legyűrte a mintavételeket, most meg nagyon örül a ketyeréjének. Szép piros, Anita szerint három nyelve lett a bátyjának. Ha már Luzern, akkor elmentünk a közlekedési múzeumba, de a kerten túl csak a helikopterszimulátorba jutottunk el. Három földhözcsapódás, egy tavonlandolás, nem is tudom, hármunk közül ki élvezte jobban. Augusztusban újra.

Cinkevadászat

2011-06-14T14:06:00.002+02:00

Dani az iskolában madáretetőt barkácsolt, a gesztenyefák lakótelepje nagyon szereti is a művet. A macska meg közönséget. Hol cserepes virágnak, hol pedig asztalnak álcázza magát vadászathoz. Teljesen sikertelenül. Viszont kifejlesztette a "figyelem, cinke van a teraszon" hangsort, és jelzés után rendes vadászkutyaként rámnéz, hogy most mit is csinálhat. Járhat vajon egy macska kutyaiskolába...?

Anitago

2011-06-06T23:03:00.004+02:00

Néhány klasszikus Anitától:
- hülyéna (hiéna)
- sirkál (sírdogál)
- papaszkodik (kapaszkodik)
- Hampipipőke

Amúgy leginkább operettben érzi magát a gyerek. Otthon töltött idejének kb. 80%-ában énekelve beszél, nemegyszer áriázik egész korrekten és közben vagy táncol vagy a kezével hadonászik. És időnként még rímeket is gyárt. A maradék 20%-ban a bátyját szekálja előre kitervelten.

Dani megjárta a tábort, lelkesen. Focibajnokságra is lelkesen ment, aztán bőgve távoztak, mert csak 4. lett a csapat. Mára már kiheverték és délután az edzésen megint bőszen rugták a labdát. A táborban megúszta a kullancsot, de előjött rajta (és másnap a hugán is) a pillangóvirus, amiről két hete hallottam először. Megnyugtató volt, hogy Levy bácsi szinte ránézésre diagnosztizálta az esetet és csak legyintett.

Megszaporodtak a kutyás gazdák körülöttünk. Mi meg próbálunk ellenállni a napi ostromnak. A gyerekek bernáthegyiről már lealkudták egy terrierre, de az meg nekünk nem jön be. Marad a macska. Ő úgyis félig-meddig kutyaként viselkedik.

Sziklán

2011-05-30T13:20:00.000+02:00

Talithával bevállaltunk egy sziklamászó tanfolyamot. A férjek erős háttértámogatásával, akik átvállalták a gyerekeket és a háztartást erre a két napra. Elmentek szomszédolni, helyi buliba, vadasparkba. Anita tegnap este 6-kor ki is dőlt rendesen, Daninak meg be nem állt a szája egész este. Nemis tudom, mennyit fog majd mesélni 3-4 nap tábor után...?
A felállás a tanfolyamon: egy berni, két svíci, egy argaui, egy oberlandi, egy müncheni, egy holland és egy magyar. A svájciak egész jól megértették egymást, de számomra megint csak kisült, hogy erre a nyelvre születni kell, mert két ember nem beszéli sosem egyformán. Ha azt hittem, már értem a svícieket, akkor jött a berni és megint nem értettem percekig egy kukkot sem. A zürichivel és a münchenivel ezek után üdítő volt beszélgetni. A legrosszabb, hogy a vezető volt a berni, pedig őt kellett volna a legjobban érteni. Ámde ez egy praktikus sport: a kötélcsomózáshoz nem kell sok szó, a vezérszavakat pedig kb. egyformán mondják/kiabálják.
Két nap után már tudtunk egész normális utakon mászkálni, meg egyedül lejönni. Ha még veszünk egy kötelet, akkor a ház melleti fánál is tudunk majd a srácoknak ereszkedőpályát építeni. Második nap aztán megvolt a reklámérzés: az ember 20m magasan csücsül egy kötélen lógva, kristálytiszta idő, havas hegyek mindenhol körben. Az ilyen miatt hagyja ott a ember a mászótermet.
Amúgy meglepődtem, mennyi gyerek mászkált a szikláknál. Akadt olyan hétéves, aki simán felmászott oda, ahova mi csak kapartunk. És irtó fegyelmezett volt mindegyik, egyik sem rosszalkodott. Ha nem épp rajtuk volt a sor, botokkal, virágokkal szórakoztak, dumáltak. Két nap alatt egy ideges szülőt nem láttunk.
Reméljük, lesz folytatás. A gyerekek itthon mindenestre szétjátszották már magukat a felszereléssel...

Mettmen

2011-05-23T15:42:00.000+02:00

Vasárnap felmentünk a hegyekbe, Mettmen-be. Mikor megérkeztünk a felvonóhoz, akkor jöttünk rá, hogy már 5 éve jártunk ott egyszer, csak akkor még Dani volt háton, most meg már Anita sem. A környék mindenesetre semmit sem változott, pont ugyanott voltak hófoltok a gát alatt, pont annyi kacsa úszkált a tározóban és pont azok a táblák voltak pont ugyannál az étteremnél. Viszont most volt rendes hinta és homokozó, viszont nem jöttek a zergék. Csak a mi két kergénk rombolta a hegyi csendet :) A gyerekek rettentően örültek a hónak, csúszkáltak, hógolyóztak. Találtunk óriási békát, távolugrópályát és jéghideg patakot. No meg sültkrumplit. Remélem, találunk egyszer olyan hegyet is, amelyen nem terem a pomeszketcsöppel.

Macskajaj

2011-05-15T20:24:00.001+02:00

Mutassatok nekünk még egy macskát, amelyik, ha az orra alá dugsz egy tál lepucolt csirkecsontot és maradék húsokat, hátat fordíŧ és határozott nemtetszéssel lengetve a farkát elvonul. Mindezt úgy, hogy egész nap nem evett.
A másik: felkínáljuk neki a szabad eltávozást (oké, nehezítve, mert macskakajával teleszórt létrán vezet az út), erre mit csinál? Bemenekül a lakásba és dorombol az ágyon.
Talán azért nem reménytelen, mert a verebeket csak le akarja vadászni a madáretetőből, meg a szarvasokat is a vadasparkból.

Más. Elmentünk ma Morschach-ba, cserébe megtudtuk, milyen az igazi svájci családos élménypark. Gyerekekkel csurig tömött pancsi (de azért ugrálni nem szabad), 100m-es körzetben bowling, billiárd, darts, léghoki, tollas, falmászás, teremfoci, squash, minigolf, gokart, játszótér. Fetételezem valahol még lehetett egy felvonó is. Ehhez képest egész hamar bejutottunk a parkolóba, talán az a rengeteg ember mind a Reka faluban aludt. A srácok szerint legközelebb ugorhatjuk a pancsit, a többi sokkal érdekesebb...

Máv

2011-05-06T23:42:00.002+02:00

Azért elég rázós ez a vonatozás. Még este 9-ig okés volt, csupa szép és jó a mai két IC-m. (Az eredményt gyengítette a kelenföldi pénztáros, aki miatt futhattam egy extra kilómétert indulás előtt öt perccel, mert a jegyemre és a menetrendre kacsintva képtelen volt felmérni, hogy nekem igenis kell helyjegy). Kezd az a benyomásom lenni, hogy minél normálisabban néz ki egy vonat, annál normálisabbak a kalauzok. Az este fénypontja azonban a Szhely-Szgotthárd 60km-es táv volt, amit a most felújított vágányokon a gyorsított vonatnak sikerült két óra alatt megtennie, fűszerezve egy vonatpoltó autóbusszal és egy Csákánynál lerobbant mozdonnyal. Viszont, mivel kiment a villany is, lehetett nézni a csillagokat :)

Családi kör

2011-05-05T09:23:00.000+02:00

- Anyu, a nevet meg lehet változtatni?
- Meg. 18 éves korod után írsz egy szép levelet egy hivatalba.
- Akkor én majd megváltoztatom Kovács-Bunára.
- Miért pont?
- Mert abból csak 12 van.
...
- Anyu, lehet, hogy lesz egy kis gond.
- Micsoda?
- Lehet, hogy Noéminek nem fog tetszeni, hogy Kovács-Buna Dornbach.
- ...???

Anita székeket számol Gotthárdon:
- Egy kis gyerek, az Anita, egy nagyfelnőtt, a mama, egy nagyfelnőtt, a papa, egy felnőtt, az anya, egy kisfelnőtt, a Dani.

Summasummarum

2011-05-03T21:47:00.001+02:00

Keződhet a magyarországi ralli összesítése:
- Hegyeshalom után megőrülnek az autósok, de hogy miért pont? Nincs rendőr? Nincs radar? Vagy a drága benzin miatt?
- A kátyúk kátyúk maradtak, zötyög és döcög és hú de klafa, viszont beletört az ülésünk. Holnap kiderül, hogy csak az ülésünk-e. Na jó, erről biztos nem csak az utak állapota tehet (nem tört el, de irtózatosan nyikorog).
- Pest büdös. De nagyon. Omló falak, gyom, járdátlanság. Összképében kicsit Uruguayra emlékeztet. De ott volt járda. A kerítéseken / lakásokon belül viszont szép az élet.
- A metrószerelvények korrodálnak. De nagyon. Helyenként konkrétan lukas a kaszni.
- BKV-zás alatt 50%-ban jött valamiféle ellenőr: a kinézetük az üzletember és a hajléktalan között ingázott.
- A belváros egész csinos lesz, csak kérdés, meddig tartható majd fent...?
- Már a fogorvos miatt érdemes volt: Daninak megint képes volt úgy tömni, hogy nem kellett szúrni. Ellentétben a svájci szakikkal, akik rögtön böknének.
- A sonka finom, a kolbász is, főleg, ha jó házból származik.
- A locsoláshoz elfelejtettünk száraz ruhát csomagolni és Anita csak kicsit kezdett bőgni, mikor nyakába kapta a slaggot és a szódásüveget. Valamint azt hitte, a piros tojást ő kapja. Az apjától visszakapta.
- A gyerekek pörögnek, kb. 8 óra alvással megelégszenek. Mi nem.
- Egy hét után mindent meg lehet szokni újra, csak az első két nap üti szíven az embert. A második héten már olyan, mintha el sem mentünk volna és ez lenne a normális.

Érnek nagyon furcsa élmények. Az egyik, hogy minden értek, amit körülöttem beszélnek. Ami azért furcsa, mert itthon az emberek még a nyílt utcán is magukról beszélnek. Őszintén, kertelés nélkül.
A másik, hogy az eladókra lehet mosolyt varázsolni, ha jusztis a szemükbe nézek és juszt is jókedvű maradok.
Aztán, hiába javul az egészségügy, az orvosok hajlamosak kihagyni a magyarázatot még fizetős rendelésen is a tájékoztatásból, és megelégszenek a "most csepegtetek, aztán nem kell félni, nem fog fájni" nyugtatóval. De mégis MI AZ, ami nem fog fájni...?
A vonaton bevállaltam az első osztályt. A különbözet nem fedezte a használható vécét és a nem ragadós, jól záródó, átlátszó ablakot. Viszont egyedül lehettem.

A gyerekek szokás szerint rettentően élvezik az országot és a társaságot. El is vannak kényeztetve rendesen. Mindig megnő az étvágyuk, a mozgás- és társaságigényük. Kalandpark, lézerezés, kirándulások, rohangálás a kertekben, pancsi, lovaglás, kempingelés barátoknál, reggeli bevásárlás Lajos bácsinál. Mindez elég távol esik a szürke hétköznapoktól. Domival jövő hétre megbeszélték a Skype-ot. XXI. századi gyerekek...

És ami mindig pozitív: a Balaton és az emberek a Balatonon. Egy nap vitorlázás egész jó hajóval, ideális széllel, ebéddel Füreden a parton. A tulaj csak óránként telefonált, hogy tényleg minden rendben van-e és biztos ne induljunk vissza sárga jelzésnél. Azért visszaindultunk. Jó, a kóla meleg volt, de azért csak elfogyott... Paradicsomi élet lehet munka után leugrani egy kicsit vitorlázni.

Macskalétra

2011-04-19T11:11:00.000+02:00

Miután a hölgy letörte, leszereltük és megbuheráltuk. Egy hétig tartott a barkácsolás, most szép fehér és egyforma lépcsőfokai vannak. Egy szomszéd sem kérdezte meg, hova tűnt... Mikor visszacsavaroztuk, a macsek kiváncsian figyelt, de nem vetette rá magát örömében. Hátha egy hét magányában eljut odáig, hogy teszteli a felső lépcsőfokokat. Valahogy csak el kéne tüntetni onnan a kaját - ha nem ő, akkor a szomszéd vörös.
A svájci iskolákról beszélve előkerülnek jó és rossz dolgok is. A gyerekek egyendobozba pakolása és a láthatatlan elvárások egyértelmű hátrányok, viszont a kreatívitás erős előny. Mindig téma szerint dolgoznak, negyed évente más a téma. Először volt idén a farkas, abból lett a Vadaspark-séta és a színdarab. Most az időt vették (mikor nincs rád ideje a rohanó felnőtteknek :), és felvitték őket a templomtoronyba, hogy megnézhessék közelről a harangot. Mikor csináltunk mi ilyeneket...? Néha olyan szívesen velük mennék ezekre a programokra, de mivel nagyok, már nem kérnek szülői kíséretet.
Jártunk Danival falat mászni. Kapott egy beülőt, becseréltük a régit, amivel még a Breithornon voltunk annak idején. Nagyon boldog lett tőle, no meg a karabinertől. Csak a magnéziumzsákot hiányolta. Kicsit kungfupandásra sikeredett az este. Mivel már túl régóta nem verte ki a fejéből, hogy ő márpedig nem képes felmenni a fal tetejére, a hinta-palinta óra után elővettem az utolsó adut: kapsz egy kindermenut, ha felmentél. Csak sikerült. Remélem, nem indult be a kondicionálás... Mindenesetre ma szinte szöknöm kell. Dani: anyu, én ma miért nem mehetek? Anita: a múltkor sem vittetek magatokkal, ez nem igazság.

Gyerekkoncert svájci módra

2011-04-13T21:09:00.002+02:00

Az egyórás koncert után azt gondoltam, megvolt, ezt is kipróbáltuk, köszönjük, többet nem kérünk belőle. Daniék fent pokémonkártyáztak a karzaton, Anita lent üldögélt, aztán fél óra után már csak kifele akart menni. Jól szervezett dolog volt: a templomban kijelölték, hol ülhetnek a gyerekek (szigorúan csak gyerekek), hol vegyesen, a rohangáló gyerekeket leintették, a sírókat kivitték, a rendetlenkedőket (akik a bácsi mögé kerültek óvatlanul) helyretették. A skacok jólnevelten végigülték a koncertet, csak a ráadásnál játszott olyan számot a bácsi, ami tényleg felpezsdítette az egész közönséget. Hogy miért nem azzal kezdte? Persze, ha a fegyelem fontos, akkor akár otthon is meghallgathattuk volna, otthon legalább ugrálhatnak a közben szabadon.
Jaj, és a legrosszabb: a koncert előtt 10 perces reklámszöveget hallhattunk a lelkész bácsitól, hogy milyen szuper is az adliswili egyház és mennyire gyerekbarát. De azt vette észre, hogy a gyerekeket ez nemigen érdekli...
Valószínű ott a hiba, hogy otthon elkényeztettek minket: Halász Jutkán nőttünk fel, a gyerekeink meg Gryllus, Kolompos, Alma koncerteket kapnak, ahol mindent lehet, amitől jól érzik magukat. Pl. hozzá szabad érni a színpadhoz. Ne adj Isten, az énekeshez. Vagy a hangszeréhez. És lehet együtt bolondozni vele. Sőt, még mosolyognak, nevetnek is.
Szóval az úriember dalait ezentúl is csak cd-én fogjuk hallgatni. Mert úgy nagyon jó.

Családlátogatás

2011-04-06T20:31:00.000+02:00

Megvolt. Maradhat a macska. Két fontos kérdést jött tisztázni a néni: hozott-e a macska valami betegséget a menhelyről; tényleg kijárhat-e. A gyerekek közben elmesélték neki a fél életüket, amiből a néni leszűrhette, mennyire fontos nekik a cica, megnyugodott és elment. Kávét nem kért. És a cipőjét nem vette le.

Macskajaj

2011-04-03T22:04:00.000+02:00

Tegnap a cica a párkányon eszegetés közben mellélépett. Éktelen kaparásba kezdett, de hiába, csak földet ért. Petiék egy órás hajtóvadászattal befogták. Kicsit nehezen ment, mert a cica egyrészt nagyon meg volt ijedve, másrészt nagyon élvezte a szabad levegőt. Még hagytuk volna is, ha nincs a szerdai nagy nap... Mindenestre most szerelhetjük a létrát, mert magával sodorta az egyik fokot.
Ma meg elmentünk a cég melletti termálfürdőbe. Peti még kedvezményt is kapott. Elég dízájnos hely, látszik, hogy nem gyerekeknek, hanem lazulni vágyó felnőtteknek találták ki. Erősen többen is voltak benne a romantikázók, mint a gyerekekesek. Amúgy nagyon szuper: hatalmas fadézsák a medencék, hangulatos gőzfürdő, hangulatos relaxfürdő, tetőtéri medence Zürich full panorámájával. A gyerekek egy idő után kicsit unták magukat, nem egy élményfürdő, uszodának meg túl jólnevelt, még uszószemüveget sem lehetett bevinni. Anitának viszont nagyon tetszett a női öltőzőben a faragott tükrös hajszárító: mégnézte, hogy csinálják a csini nénik és ő is pont úgy tekergette a haját meg magát. A srácok aztán a cégnél bepótolták a tombolást a csocsóval, tiszta szerencse, hogy kéznél volt...

Palotás stb.

2011-03-31T20:17:00.002+02:00

Úgy fáj a lábam, mint egy törött é betű - mondta Anita.

Daniéknak megvolt a palotás. Nagyon ügyesek voltak. A szindarab is aranyosan sikerült, készítettek róla videót, fényképalbumot. A vastaps és a visszázás elmaradt, de leginkább azért, mert a gyerekek kirohantak a büfébe hamizni. Fura volt látni, mennyivel jobban járja, mint a többiek, pedig igazán nem hallgatunk minden nap magyar zenét és táncolni is inkább csak Queenre szoktak...

Anita eldöntötte kb. három hete, hogy ezentúl nem fog hisztizni a zokni miatt, hanem egyedül húzza fel. Ideje is, éppen véget ért a tél... Azt is eldönötte, hogy ő ezentúl tényleg szeret spielgruppébe járni, ami határozottan megkönnyíti a reggeleket. A jókedvét az sem rontja el, hogy időnként meggyepálják egymást odabent. Egyelőre némasági fogadalmat tett németül, de itthon lelkesen magyaráz.

Kapunk családlátogatást jövő héten. A macska miatt. Merthogy lízingeljük csak a hölgyet, és ha felügyelő bizottság szerint nem megfelelően tartjuk, akkor visszaveszik, a pénzünket meg megtartják. Nem tudom, nem összesen 10 macska körförgásával tartják-e fent az üzletet, de majd szerdán kiderül.

17 év vezetés után utolért a Rém: durdefektet kaptam egy járdaszegélyen, de szerencsére csak egy kerékre. Láncreakció: hívjuk fel Pétert; de minek; hívjuk fel a TCS-t; de minek, elkések, mire kiérnek; cseréljünk kereket; de hogyan; csak jön valaki; de csak nem jött a világvégén; próbáljuk meg, nem lehet olyan bonyi.
Így aztán megtudtam, hol a pótkerék, hol az emelő és hogy hova kell az emelőt tenni. A szintidő fél óra ablakmosós kézcsutakolással. Reméltem, hogy jól raktározódtak annó az infók a kerékcserével kapcsolatosan, mindenesetre taníŧás után megkértem az erős fiatalembereket, hogy húzzanak már rá egy kicsit, nehogy nekem kiessen hazafele, de nem tudtak. De nem is álltak rá a csavarkulcsra.

Tettünk virágokat az erkélyre. Anita következtetése: most már van kertünk, vegyünk kutyát. No persze.

Utósíelés

2011-03-06T11:01:00.000+01:00

A hétvégén Katiék feljöttek Lausanne-ból. Sikerült megint utazasiiroda-programot összeállítani állatkerttel, Flumserberggel, Technoramával. Kivételesen gyönyörű idővel és lehetetlenül kevés emberrel mindenhol. A gyerekeket lelőni nem lehetett. Még a sípályán sem, amin azért csodálkoztunk. Csak ebédszünetet tartottak, egyébként nyomták együtt a pirospályákat zárásig. Anita meg a tanpályát. Valamit megálmodhatott amúgy Dani módra, mert hirtelen elkezdett szabályos pizzában síelni és arra szlalomozni, amerre neki épp kedve van. Peti délután a síiskolában csúsztotta, követték a pingvint mindenhova. Irtó ügyes volt. Dani pedig megint ugrott egy lépcsőt felfele, mert még ismeretlen pályán is le mert menni kvázi megállás nélkül. Most már csak arra kéne rábeszélni, hogy kicsit kisebb terpeszben síeljen...

Scuol

2011-02-28T09:59:00.001+01:00

Ismét Scuol egy hétig a szokásos infrastuktúrával. Hóból kicsit kevesebb akadt, mint egyébként, de így legalább lehetett edzőcipőben trappolni a városban. A gyerekek leszavazták a síiskolát, így privát órákat vett Anita Petinél, Dani meg nálam. Klassz is volt így, Dani legalább átesett a holtponton, miszerint ő nemigen tudna síelni és nem is elég bátor. Felállította magának a célt, hogy ő márpedig lemegy az 1-es piroson, ami a faluig vezet, pedig az volt a legpocsékabb pálya, aztán csütörtökre teljesítette is (hozzáteszem, hogy utána már nem is igen érdekelte továbbiakban a síelés...) Mondjuk valószínűleg segített a lendületen, hogy egyszer síelt Leonine-Jeanne-nal két pirospályát és hát lányok előtt mégsem lehet feladni... Szóval nagyon ügyes volt, én meg irtóra élveztem, hogy együtt csináljuk, jutott idő bőven beszélgetni is közben. Anita Petivel tornázott a szőnyegeken és minden nap mentek egy kékpályát is. A hét végére már tudott egyedül pizzázni nagyjából. Ha nem akart volna mindig szlalomozni, lehetett volna egyedül ereszteni fentről, mert a fékezés már ment. Mi meg felváltva síeltünk, hol Peti ment fel reggel és maradt délután, hol én. Jó sport is ez, nem lehet megunni, főleg, ha minden nap kicsit más a hó, mert vagy olvad, vagy friss vagy jeges.
Elmentünk még egyszer gyerekekkel falat mászni a szomszéd faluba, mikor nem volt kedvük pancsolni. Gyönyörű kis hely pár kilóméterrel odébb, a tornateremben mászófallal. Itt ezt kell tudni az iskolásoknak... Dani nagyon elemében volt, sikerült a tetejéig feljutnia, csak azt nem hitte, hogy ez privát magassági rekord volt számára, annyira egyszerűnek tűnt neki. Anita először nem tudta, mire vélni a dolgot, aztán két próbálkozás után felhúzatta magát a tetejéig és nagyon lelkesen kapart lefele. A beülőtől meg nem akart megválni, hát még az aranyszínű rózsaszín csavaros karabinertől...
A heti menü eredménye pedig, hogy ezentúl muszáj lesz rántott sajtot, fordított tükörtojást, hajtogatott rétest csinálnom és ezentúl nem főzhetem kuktában a pörkölöt, hanem négy óráig rotyogtathatom.

Gyerekkori álom

2011-02-15T14:41:00.000+01:00

Sosem gondoltam volna, hogy előfordul majd egyszer, hogy nem csak a szőnyegen tologatom a markolót, hanem rá is ülhetek. Vezetni nem vezettem, de fél órát kuksolhattam a lépcsőjén és élvezhettem a terepvezetést előre-hátra, fel-le. Érdekes egy szerkezet, annyira máshogy mozog, mint egy autó és nem kormánya van, hanem joystickja. Három is.
Így aztán ma én lettem a hős a fiam szemében. Nem mindenki anyukája tud ám ilyet...

Leukerbad

2011-02-14T17:17:00.000+01:00

Megtettük évente esedékes wallisi körünket. Szívesen mentünk és jó volt nagyon, de most először nagyon éreztük, hogy nem a szomszédban van Leukerbad. Végtelen hosszúra nyúlt az út, mintha egész nap csak hegyre fel és hegyről le kanyarogtunk volna. Mondjuk erről tehetett az is, hogy még Luzerben megálltunk két órára fogorvoshoz és sirályokat kergetni.
Leukerbad és a szállás még mindig egyforma, ott is tavaszodott már, mint itt, de becsülettel hóágyúzták a lenti tanulópályákat. A társaság tavaly óta sokat nem változott, megnőttek a gyerekek, megőszültek a felnőttek, síelni és sörözni még senki sem felejtett el.
A gyerekek nagyon elemükben voltak ismét, Dani, Ágica, Anita, Marci és Kornél bandáztak nagyon, a két francia kislány kimaradt a buliból, de leginkább azért, mert ők már 8kor ágyban voltak rendesen, csendesen. A mieink meg... Hát nem volt könnyű 10-ig leérni reggelizni. Két este alatt egyszer nem álltunk fel sörért, a gyerekek hozták és fizették. A végén már kérniük sem kellett, sőt, Peti kapott egy ráadás üveget a házibácsitól.
A gyerekek hihetetlen jók voltak egész végig, a szokásos nem-akarok-felöltözni vitán kivül egy felhangjuk nem volt. (Anita, akarsz síelni? Igen. Akkor fel kéne venni a zoknit. Nem. Akkor nem akarsz síelni? De igen. Akkor vedd fel a zoknit. Nem. Stb, míg el nem értünk a gyerekgyilkos hangulatig és a felhúzott zokniig).
Első nap lent maradtunk a tanulópályán, Peti meg felment a Torrentbahnnal és a többiekkel. Mi koriztunk, hokiztunk, hamiztunk, síeltünk. Dani mutatta a tutit, Anita meg próbálta utánacsinálni, teljesen eredménytelenül, de nagyon lelkesen. Kesztyű és kabát nélkül, mert meg lehetett pukkadni a sziklafalak között, annyira meleg volt. Csak a hóba nem szabadott belepottyani, mert az meg jégkásává alakult. Azért egyszer véleltlen sikerült mindenki elgáncsolnom, ki is kaptam Danitól rendesen.
Este aztán pancsi vacsiig. Elég megunhatatlan, annyira élvezik. Leukerbadban meg a gyerekpancsit is sikerült emberi hőmérsékletre felfűteniük (vagy nem túlságosan lehűteniük), moccanatlan is ki lehetett benne bírni egy-két órát.
Vasárnap mindenki fel a Torrentre. Ragyogó napsütés ismét, panoráma, zoknivita azzal a különbséggel, hogy Anita nem akart síelni, ezért ő nyert. Danit elvittük a kék pályákra, addig a huga havazott Marcival, meg játszott az étteremben. Dani azt hiszem, átlépte a bűvös határt, miszerint ő nem tudna síelni és egész magabiztosan kezdett mozogni. Bár lehet, erről Ágica presztizsértékű jelenléte is tehetett. Mindenesetre úgy indultunk haza este 8-kor, hogy a gyerekek majd összeestek a pancsi-vacsi után, ehhez képest Dani még a Lötschberg után csukódott le. Peti szerencsére csak itthon.

Anita repceptje

2011-02-11T07:54:00.001+01:00

Készítsünk egy borjúgulyást. Merjünk ki belőle egy nagykanálnyit. Tegyünk hozzá egy rózsaszín ikeás kiskanalányi Budweisert és hasonló mennyiségű ketchupöt. Keverjük össze és együk meg jóízűen.
(Közönség fütyül: fúj, malac!)

Kőfejtő

2011-02-08T22:38:00.000+01:00

Ma olyan történt, amire még álmomban sem gondoltam volna soha: elmagyarázták nekem egy kőfejtő-kötörő-betonkeverő működését németül és nemhogy megértettem, de még le is tudtam fordítani magyarra. Az eredményt nagyban segítette a német-magyar nyelvrokonság, amit olyan fontos szavak támasztanak alá, mint a siló és a beton.
Amúgy tök érdekes volt. Mindig is szerettem volna hasonló intézményt belülről látni. Kicsit szíven ütött, hogy lényegében nem sokban különbözött attól a kőtörőtől, amit Amerikában láttunk és az aranyláz idejéből származott. Csak kicsit nagyobb volt és többet szitáltak benne. És kicsit kevesebb aranyat maszatoltak ki a homokból. Na meg persze nem talicskáztak, hanem rakodómarkolóztak. Bár a tulaj szerint, ha rossz gombot nyom az ember, simán lehet egész nap követ lapátolni, hogy megint minden a helyére kerüljön.
Hétvégén elmentünk Lausanne-ba. Kivételesen tényleg majdnem oda, be is sétáltunk a városba. Kicsit dézsávü érzés volt, utoljára terhesen mászkáltam azon a tóparti sétányon és tíz éve, hogy utoljára fagyiztunk abban a fagyizóban. Danit csak kicsit lepte meg, hogy háromhónaposan már járt az Olimpiai múzeumban, Anitát meg egyáltalán nem lepte meg semmi, sőt, meg sem hatotta, remekül eljátszotta a hisztis-vagyok-nem-akarok-semmit-főleg-nem-sétálni színdarabot. A nemzetközi gyerek vegyespárosunk rájött, hogy tulajdonképpen jelbeszéd is van a világon és egymás nevét minden nyelven egyformán lehet kiabálni, sőt, focizáskor sem muszáj kinyitni a szájukat. A Jedi visszatér-t nézvén pedig hirtelen mindenkiből egyszerre tört ki a kúúúl. Szóval lehet, egy hónap elvonás után majd rájönnek a következő két közös szóra is.
A tó amúgy még mindig gyönyörű, főleg a hétvégi időben: minden hegy látszott közel s távol, képeslap naplemente. Jó érzés volt körbenézni, hogy szinte mindegyikről van egy mesénk és legalább egy kirándulásunk. És jó érzés volt megint hallani azt a szép lassú vaud-i franciát. Csak azt nem tudom, hogy ha egyszer elköltözünk innen, akkor Zürich után is honvágyunk lesz-e és kutatni fogjuk-e a boltokban a bratwurstot és a röstit...

Nyaralás

2011-02-03T20:09:00.001+01:00

Nézegetjük, merre menjünk nyáron. Szimpatikus helyeket találtunk. Az egyik verzióban a szomszéd 1km, bevásárlás 20km, tó 10m. A másikban hárommedencés csúszdás szálloda homokos tengerparttal, törökfürdővel. Valószínűleg egy harmadikat választunk, mert úgyis júniusban találjuk majd pontosan ki, hogy mit csinálunk júliusban.
Daniéknak jövő csütörtökön lesz az előadásuk, egész lelkesek és szépen is táncolják a palotást. Állítólag már egyszerre használja mindenki a jobb és bal lábát. Mármint helyes sorrendben. A mentét maguk készítik, kiváncsi vagyok, milyen lesz. Amúgy meg fekete nadrág, fehér poló, fekete cipő.
Meglett az első bizonyítvány is kedden. Meglepő módon németből kapta a legjobbat (5-öst), a többi mind 4-5 és a szöveges értékelések is mind jók. Szóval kapott dícséretet Tüskés, ahogy illik. Amin még meglepődtem, hogy az írása is 4-5 lett, pedig szerintem a tolltartásához méltón elég rondán ír. De magyarázata alapján az iskolában mindent máshogy csinál, mint itthon.

Sakk

2011-01-22T21:17:00.000+01:00

Danival nagyon vicces sakkozni. Sosem lehet tudni, mikor veszi komolyan.

-Anyu, te is tudsz sakkozni?
-Egy picit igen.
-Ha nem tudsz egy lépést, szívesen elmagyarázom.
-Köszi.
-És ne legyél nagyon szomorú, ha esetleg kikapsz. Apával is döntetlent játszottam.

-Dani, melyik parasztodat fenyegetem?
-A legjobban ezt.
-És mit csinálhat egy paraszt, ha nem üt?
- ...
-Kaszál?
-Nem. Megy.
-És hova megy?
-A kaszálóra.

Iskolai beszélgetések

2011-01-17T13:42:00.000+01:00

Daniéknál Bibliórán (amit vallásfüggetlen vallásórának neveznek) valahogy szóba került, ki hányszor költözött. Toronymagasan Dani nyert a 0 és 1 közötti számok versenyében. Még az önállóan bevallott Paraguay leszámításával is. Kiváncsi vagyok ezek után a fogadóórára, mit kapunk...
Érdekes hétvégén volt amúgy. Peti ősrégi kollégája és családja bukkant fel egy hétvégére. A férj finn, az asszony bolíviai, Lausanne mellett élnek. A gyerekek eképp beszélnek finnül, spanyolul és franciául. A mieink magyarul és németül. Angolul egyik sem mert megszólalni. A közös nevező a két lánynál egész könnyen összejött, a két zárkózott fiúnál egymás nintendójátékának bámulásában merült ki komment nélkül. Vasárnap estére mégis mind a két srác állította, hogy ők jó barátok és milyen kár is, hogy nem maradnak tovább.

Csillagászat

2011-01-13T15:35:00.002+01:00

Anita: Mi itt lakunk, ezen.
-Nem, az a Jupiter. Mi itt lakunk, ezen a bolygón. És ez a Hold.
-A fenébe! Miért nincs nekünk két holdunk!

Szünet kimazsolázva

2011-01-06T19:53:00.001+01:00

Még közel nincs vége a szokásos két hetes szünetnek, de a gyerekek már olyan fáradtak, mintha soha nem is lett volna. Ma sikerült először 8-ra pizsibe varázsolni őket és 9-kor már visszintesbe, most 10-re elértünk az esti meséhez ("Apu, mesélj igazat!", "Akkor mesélek az első csillagok maradványairól, az jó lesz?" "Jó!").
Szóval életünk első igazi karácsonya nagyon jól sikerült. Dani választott gyönyörű fenyőfát, Anita választott szép díszeket (rózsaszínűt is), együtt sütöttünk, főztünk, csomagoltunk. Jó volt kicsit semmit tenni, nem reggel 7kor kelni és 12-re ebédet főzni. Csak hogy kicsit mozgalmasabb legyen, Anitával azért hazaugrottunk két napra, teszteltük az éjszakai vonat kapacitásait. Hát se szélesebb, se vízszintesebb nem lett a kupéban az ágy, de jól járható út. Így harminc felett már kicsit másnapos az ember, hogy a feje hol lefele, hol felfele áll, de a gyerek nagyon élvezte. A srácok közben síeltek és buliztak, ették a maradékokat és a hamburgereket.
Aztán már jöttek is a vendégek és már nyakunkon is volt a szilveszteri buli. Ide mentünk , csak valahogy fehérebb volt a környék. A gyerekeknek paradicsomi állapotok: hatalmas, négyszintes ház, rengeteg búvóhellyel, kint hatalmas szabad tér kalandozni, enni- és innivaló 24 órában, lefekvés akármikor, felkelés akármikor. A srácok is jól mulattak, meg mi is. Szerintem az egyik legjobb buli volt, egyszer hajnalig tánccal, másszor meg hajnalig karaokéval. Meglepő módon senki sem törte össze magát, és a ház egyenlege is pozitív lett: Kozi megszerelt egy lámpát, nagyDaniék egy ágyat, Paulina úgy kiporszívózott, mint előtte senki. A ház (remélhetőleg) egyetlen egere pedig vélhetően alkoholmérgezésben elhunyt, miután kinyalta a caipirinas poharat. Egyszóval emlékezetes hétvége volt. Azóta is pihenjük.

Lego Starwars

2010-12-28T17:52:00.001+01:00

- Ezek a figurák nagyon szuperek, Dani (R2D2, 3PO).
- Persze, anyu. Ha nem lennének azok, nem vennének annyit belőle.
- Mert két kavics nem lenne pont ugyanolyan szuper?
- Dehogynem.

Azt mondjuk nem tudom, mennyire gondolta komolyan... Amikor megkérdik tőle, mit kapott karácsonyra, elsorolja, mit nem kapott. A kis telhetetlen.

Kitettem a lábam két napra és Dani rögtön le is ment Sattelnél a faluba a kék pályán. Pedig van benne egy kanyar, ami nem kispályás. Lehet, máskor is itthagyom őket, aztán legközelebb a piros tetejéről integetnek.

Ügyelet

2010-12-18T19:13:00.000+01:00

Mióta gyerekünk van, mindig csak Danival kellett az ügyeletre rohannunk. Most sem másként. Hétfő este, mikor épp ágyba dugtam volna őket, fejére esett az ajtófélfára erősített tornarúd. Másnap lemértük, 2 kilós vas. Dani bőg, Anita bőg, anya megijed, elő a jeget, de a jég véres lett, elő az elsősegélyt, de az sem sokat segít. Főleg a bőgésen nem. Peti persze sehol, mert általában az apukák nincsenek otthon, ha valami baj történik, de mire hazaért már mindenki vidám volt és Dani egész jókedvűen ügetett el vele éjjel 10-kor az ügyeletre. Csak a plüss vaddiszóját vitte magával, ha netalán varrnák, akkor elég bátor legyen. Éjfélre meg is járták Horgent. Röngten, ragasztás, hókuszpókusz, megvolt egész hétre a mesélnivaló. Se úszás, se fejvakarás. Iskolába járni azért szabad. Síelni és karatézni is, úgyhogy nagy baj nem lehet.

Történelem

2010-12-16T22:05:00.002+01:00

"Anyu, mi történt akkor, amikor a piacon kifogyott a rabszolga, mint a Sihlcityben a Bey Blade?"

Lara és Tim

2010-12-15T09:27:00.000+01:00

A kérdésekre a válasz itt található.

12.12 - síelés először

2010-12-12T20:15:00.000+01:00

Délben még azt hittük, utoljára. A nap kb. ugyanolyan katasztrofálisan kezdődött, mint bármelyik másik, amelyikben elhangzik az "akkor most felöltözünk" mondat. Üvöltés, hogy harisnya márpedig nem, a pulcsi meg még annyira sem. Kabát? Azzal első körben nem is próbálkoztunk. Az autóban mennyei csend egész a parkolóig. Ott azonban fel kellett volna venni 1. a pulcsit, 2. az anorákot, 3. a csizmát, 4. a kesztyűt, 5. a sapkát. A sálat már megmutatni sem mertem. Mint akit ölnek, de a rendszer csak a 4-es pontnál fagyott le teljesen. Dani a maga derűs módján asszisztált és próbálta jobb belátásra bírni a hugát - hiába. A négyszínű felvonó kicsit javított a hangulaton, de a felső állomásnál megint kiborult a bili, mert bármilyen hihetetlen, de a hó hideg és mégis lehet benne sétálni. Sokan önként megteszik. A szőnyegnél elméletileg már síelni szeretett volna a kisasszony, de kitalálta, hogy a cipő mégicsak kényelmetlen lenne és sisakról meg szó sem lehet. Kezdtem erősen elveszteni a türelmem. Közben Dani meg Peti kékpályáztak boldogan. Fél egykor elővettük a végső megoldást, hogy megyünk enni, erre talált Anita egy patakbefolyást, ahol bokáig ért a sár, abban dagonyázott halál boldogan meggyőzhetetlenül. Mikor aztán expedicióra indult és térdig elmerült, inkább besétált ő is az étterembe. A sültkrumpli varázsa ismét működött, bár sícipő felvételekor volt egy kis hatásszünet, de ahogy elindult a léc, Anita arcáról levakarni nem lehetett a vigyorgást. Este fél ötkör alig bírtuk feltornászni az utolsó felvonóhoz, mert mást sem hajtogatott, mint hogy még, még, még. Először a szőnyegen (kesztyűben), aztán a tárcsáson (csuklyában), végül pedig csak az apjával a csáklyáson (sisakban). Közben meg böködött felfele, hogy ő a hegy legtetejéről szeretne lemenni. Nagyon aranyos volt, mert akkora adrenalint kapott (kapnak egyáltalán ilyet a háromévesek?), hogy mindenen röhögött, bármit mondott az ember. Szóval megyünk jövő héten is, de most mind a négy lécet visszük, hogy felváltva gyötörjük Anitával a derekunkat. Egyszóval kezdődhetnek a családi síelések. Hátha legközelebb egyszerűbb lesz a reggel... Danival amúgy Sattelen nagyon egyszerű volt, mert a harmadik kör után már egyedül ment a kékpályán és a felvonón is. Elég aktív hétvégéje lett a Tüskésnek, mert szombaton elvittem falat mászni. Nagyon tetszett neki ismét és amit kinézett magának, hogy megcsinálja, azt meg is csinálta. Persze Tüskés módra, nem túl magasan. Érdekes, hogy az alig meredeken félt a legjobban, bár igaz, onnan a legnehezebb elindulni lefele, a kicsit visszahajlón pedig simán beleült a leereszkedésbe. Egyszóval ügyes volt nagyon, sokat változott a mozgása a legutóbbi alkalomhoz képest.

Rémapó

2010-12-07T11:02:00.000+01:00

Vasárnap eljött a házba a svájci Télapó Krampuszostul, a katolikus férfiegylet tagjai képviseletében. Egyik püsöki sapiban, ami majd a plafont verte, a másik meg feketére mázolt arccal, üresnek tűnő zsákkal. Dani befutó kérdése: "Akkora Krampusz most betesz minket a zsákjába és elvisz?" Anita pedig egész éjjel rémálmokkal küzködött, három körül már nagyjából aludt, de fogni kellett végig a kézét.
Ilyen bemelegítés után a magyar Télapó Lukács Laci előadásában már igazán könnyedre sikeredett, Anita szerint nagyon barátságos volt és békésen aludt tőle egész éjszaka.

Szánkó kettő

2010-12-04T16:22:00.000+01:00

Dani tegnap elment táborozni, üres a lakás. Fura csend van. Tegnap például éjjel sikerült leülnünk társasozni, mert még nem zsongott a fejünk az egész estés kérdésáradattól. Délelőtt felmentünk megint az Albisra. -7 fokba érkeztünk, de egy óra múlva kisütött a nap és Anita is abbahagyta a bőgést, miután beletunkoltunk egy virslit és egy kenyeret. Éljenek a hüszlik! És a kutyák a hüszlik mellett! A környék kutyái között is elterjedhetett, hogy kinyitott a virslikunyhó, mert most már hárman csorgatták a nyálukat a gyerekek körül és nézték sóvár szemmel a virslit. Becsületükre váljék, jólnevelt svájci módjára csak akkor ettek, ha kaptak, nem tépték ki a gyerekek kezéből a kaját, hiába lógott az orruk előtt. Bár persze, ha egy jól irányzott mozdulattal hogyhogynem lenyálazták, akkor megkapták... És a svájci idill: még a teheneket is kirakták futkározni a hóra. És azok még örültek is, ugrabugráltak össze-vissza.
A macskát bezzeg nem sikerül kihajtanunk. Legvadabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy van macska, amelyik nem meri kidugni az orrát a lakásból. Eddig odáig jutottunk, hogy a teraszra kiszalad egy másodpercre, majd rémülten vissza. A macskaajtóval még esélyünk nem volt. Hátha majd a tavasz meghozza a kedvét...

Télelő

2010-11-29T12:32:00.000+01:00

Leesett az első hó. A srácok odáig vannak, bár Anita mérsékelten, amíg ki nem teszi a lábát a lakásból, addig kifejezetten utálja a havat, utána meg beráncigálni nem lehet. Azt már legalább kezdi belátni, hogy nem véletlenül kéne felvenni a kabátot meg a kesztyűt. Ne adj Isten, a zoknit... Sílécet még mindig nem sikerült kölcsönözni, szappanoperás komplikációk jellemzik a szervezetlenségem. Dani már alig hiszi, hogy fog ő még idén síelni. Csak-csak. Megvolt az első szánkózás is. Anyu itthon maradt Anitával, mi nagyok meg felmentünk az Albisra. Reggel még volt hó, délben már leginkább fű, dehát az is csúszik. Sportosabbak mind feljebbről kezdték. Petivel bevezettük a páros popsizást, az nagyon vicces, mert a térdébe kapaszkodva lehet irányítani a "bobot". Ueliék idén már bevetették a Szánkóhüttét (Schlittäähöttä) a pálya szélére: lehet forraltbort, virslit, csokit kapni, sőt még vécé is van. Tiszta összkomfort. És még a kutyájuk is irtó lelkes, kapkodta a hógolyókat, hempergett. Meg hát várta a leeső virslidarabokat.

Gyertyázás

2010-11-24T17:22:00.000+01:00

Ismét svájci élmény: gyertyamártogatás. Nagyon jó fej dolog, eddig is volt minden évben, de valahogy mindig kimaradt és így utólag sajnálom, hogy ellustiztuk. Szóval karácsony előtt kvázi kötelező minden faluban gyertyamártogató sátrat tartani, ahol napi több órán keresztül lehet madzagot eregetni az olvasztott viaszos üstökbe. Ha valaki megunta aznapra, akkor névcimkéstől felakasztja és bármikor folytathatja. Lehet rá mindenféle formákat gyurmázni, szaggatni, össze-vissza tekergetni. A végén meg lemázsálják és súly alapján fizetünk. A mieinken nagyon látszott, hogy elsőáldozók lennénk, a szimetriától messze állt a végeredmény, de persze nekünk nagyon tetszik. A srácok meg odavannak, hogy saját gyertyánk lesz karácsonykor. Nem is olyan régen még mindenkinek saját gyertyái voltak és nemcsak karácsonykor és egyáltalán nem biztos, hogy így örültek neki...
A falu karácsonyfáját is kivágták, sajnos épp a szomszédunkból. Tényleg szép fa volt, de igazán beruházhattak volna egyre, nem kerül az olyan sokba, itt meg kicsit kopárabb lett a környék.
Aztán jártunk fogorvosnál is. Na a doktor bácsi olyan fiatal volt, mintha most esett volna ki az iskolapadból és olyan halkan beszélt, ráadásul olyan ékes németül, hogy nagyon hegyezni kellett a fülem. De Daninak tetszett, az a fontos. Főleg, hogy hozzá sem nyúlt.

A jövő generációja

2010-11-12T19:50:00.000+01:00

A hétre jutott még egy spéci svájci eksön: Nationaler Zukunftstag. A nagy előnye, hogy nem kell hozzá jokernap. Miután Peti udvariasan kikérte Danit, észre is vettük, hogy csak felsősöknek jár elvileg ez a program, de a srácok beszámolója alapján más Zooglerek is rugalmasan értelmezték a korhatárt. Szóval csütörtökön apa-nap volt. Apa ébresztett, apa vitte Danival Anitát spielgruppébe, apa vitte Danit dolgozni, ő ment Anitáért és vitte be ebédelni, vitték Danit edzésre. Így aztán apa este 8-kor már aludt is mint a bunda, bár erről valószínűleg a szerda esti koncert is tehetett. Dani meg nagyon boldog volt, egész érdekes dolgokat csináltak: új szerekezeteket kellett kitalálni, társasozni, rajzolni.
Edzésre most hetente 2x jár, mert 5-én verseny lesz, arra készülnek. Lassan az egész régi baráti társasága karatézik, mind a három srác, akikkel annak idején a Müller néninél együtt játszott, már ott van, az itteni egyik jó haverja is nemsokára követi.

Fubatu

2010-11-08T13:54:00.000+01:00

Ismét svájci eseménynek lehettünk részesei: két cserkészcsapat teremfoci bajnoksága. Indulás reggel 7-kor. Vasárnap. Ezzel már elég rosszul kezdődött az ügy, de a gyerekeket az ilyesmi nem zökkenti ki a lelkesedésből. Peti ment velük reggel, mi csak később csatlakoztunk, mire már alig két óra volt vissza a jól sejthető kiesésig. Mivel Daniék csapata volt a legfiatalabb, csak a saját korosztályukat verték meg, a többiektől egyre lehetetlenebb pontszámokkal kaptak ki. Meccsenként átlag egy gyerek sérült könnyebben és gyakran került az ellenfél térfelére a labda. A srácok élvezték és nemigen viselte meg őket a vereség. Mi meg örültünk, hogy hamar hazaérünk. Ebédre kaptak finom tésztát, a szomszédban játszóteret, nagyon boldogok voltak.
Nagydani állította, hogy ez már akkor is így volt, mikor még ő volt cserkész, úgyhogy valószínűleg még az unokáink is Waedenswil ellen fognak játszani, ha itt nőnek fel.

Macska

2010-11-03T19:57:00.000+01:00

Jól befürödtünk ezzel a macskával. Ha ne adj isten, lenne egy éjszaka, mikor nincs népvándorlás, pisiltetés, rémálom stb., akkor biztosak lehetünk benne, hogy őnagysága éjjel kettőkor pont az ember füle mellé fekszik a párnára és úgy dorombol, hogy képtelenség aludni. Aztán mikor eleget dorombolt, elkezdi taposni a takarót. Majd békésen elalszik. Mi meg forgolódhatunk.

Ember tervez...

2010-10-30T18:02:00.001+02:00

Amikor Kazimir eltűnt, úgy gondoltuk, hogy tavaszig kivárunk, hogy legyen egy nyugis telünk extra bonyodalmak nélkül. Meg úgy is gondoltuk, hogy kismacskát szeretnénk, cérnafarkút. Még sokmindent mást is gondoltunk, de azt nem, hogy tegnap óta megint lesz macskánk. Valahogy a szomszédok úgy gondolták, nekünk feltétlen szükségünk van még egy állatra, és egy hónapon belül két macskát próbáltak ránksózni sikertelenül. Végül kaptunk egy telefonszámot a környék állítólag legszínvonalasabb állatmenhelyéről, hogy ott mindig van kismacska. Miután két hétig azt hallgattuk Magyarországon, hogy mikor lesz újra Díszcsíkunk, sok Díszcsíkunk, gondoltunk, adunk egy esélyt. Péntek délután átverekedtük magunkat a városon (soha többet), és becsöngettünk. Hát kismacskát csak párosával adnak, de azért nézzük meg. Egyik cica szebb volt, mint a másik, egyik kedvesebb, mint a másik. Kicsit árvaház-hangulat volt, ahol minden újonnan érkezőt lerohannak a szeretetéhes egységek. Negyed óra múlva aláírtuk, hogy elvisszük Blekit (bocsánat, Blackie-t), az ötéves, fekete európai házimacskát. Hihetetlen jó fej állat, csak azzal nincs tisztában, hogy macskáknak az asztalon, a pulton és a gyerekek ágyában semmi keresnivalója. Viszont gyorsan tanul. Anitát például egész messziről kerüli már, de ha a srácok leülnek, rögtön jön dörgölőzni. Boldog a család. Reméljük, a macska is, bár néha elég elszántan nyávog társaság után.
Ja igen. A menhelyről távozóban még megláttuk a teknősök ketrecét: built by Google.

Hivatalok

2010-10-28T18:46:00.000+02:00

Vannak hivatalok, melyek meglepően jól működnek otthon. Persze lehet, ehhez vidéken kell lakni. Elmentem például a földhivatalba a tulajdoni lapokért Körmendre. 20 perc alatt kész voltunk, igaz nem volt bankkártyaolvasójuk és azt is ki kellett kézzel tölteni 5x, ami 5x egyforma volt és utána ment az adatbázisba. Aztán elmentem kijelentkezni Szentgotthárdra. Ez azért tartott 5 percnél tovább, mert elfelejettem Petit magammal vinni, hogy elismerje a gyerekeket és neki is vissza kellett sétálnia még egyszer Mesics nénihez. Mesics néni intézmény. Ha nyugdíjba megy, oda a népességnyilvántartás a városban, viszont lehet, hogy bevezethetik a füstmentes irodákat. Van ugyan internetes időpontrendelés és elektronikus sorszám is, de a tömegre való tekintettel a "kérem a következőt, van egyáltalán valaki?" kiszólás jobban működik. Aztán negyed óra alatt abszolváltam az optikust, a gyógyszertárat és a könyvesboltot. Élmény. Nagy a kísértés, hogy sose költözzünk nagyvárosba.

Minikert

2010-10-24T19:08:00.000+02:00

Üdítő változatosság, hogy távollétünk alatt nem fogytak a halak és nem kellett macskát szervezni. A növények két hétig eddig is önfenntartónak bizonyultak. Sőt. Két hét alatt a fikusz fehérrépát eresztett, és nőtt három szép szál fehérgyökér. Hogy azok hogy kerültek oda...? Mindenestre holnap saját fehérrépából és saját petrezselyemből főzünk levest. Ilyen már vagy 15 éve nem fordult elő.

Toplista 2.

2010-10-21T13:13:00.000+02:00

- kirándulás a Budai hegyekben: mindig szíven üt a sok ismerős illat, ami az Alpokból hiányzik
- íjászkodás (erre is rá lehetne szokni)
- fürdők (erről meg nem lehet leszokni)
- parizeres zsemle paprikával

Budapest

2010-10-14T19:35:00.001+02:00

Ismét itthon. Négy dolog volt eddig nagyon jó:
- egy metrójeggyel lehet a föld alatt maradni akármeddig, nem kell metrók között lyukasztgatni
- a Csodák palotája és a Millenáris park, ahonnan a srácok nem akartak elszabadulni
- Viki pizzája
- a sör a Szimplában

Paris, mon amour

2010-10-12T11:23:00.000+02:00

Ami azt jelenti, hogy Párizst tényleg a szerelmeseknek találták ki, akik hajlandóak órákat mozgólépcsőmentes metrómegállókon andalogni és tömegnyomoros metrókon, villamosokon utazni. Tokió és Madrid után Párizs is felkerült a listámra, ahova kisgyerekkel, ha nem muszáj, soha nem mennék. És mi még jól jártunk, mert a mieink már nagyok és nem kellett babakocsizni velük egy picit sem. Na persze Anita cipeltette magát, ami a napi 500m szintkülönbséget jelentett lépcsőn, de ennyivel megúsztuk. Gyönyörű időnk volt, legégtünk rendesen, sétáltunk hatalmasakat. Párizs annyiból üdítő, hogy a kritikus helyeken nagyon tágas, van hely annak a rengeteg turistának, akik mind egy helyen akarnak tömörülni, rááadásul megoldották valahogy, hogy a sorbanállások nagyon dinamikusan alakulnak. A rémhírű Louvre-bejáraton negyed óra alatt keresztüljutottunk, az Eiffel-toronyhoz is csak fél órát kellett sorbanállni (igaz, a lépcsőhöz), a Notre-Dame is tíz perc alatt sikerült volna, de érdeklődés hiányában kimaradt.
Danit az Eiffel-torony érdekelte, büszkén meg is mászta a második emeletig, hogy megnézhesse felülről egész Párizst. Anitát a körhinták ragadták magukkal, ment vagy 6 kört. Még Dani is élvezte, pedig kicsit túlkorosnak tűnt... Aztán tetszett még nekik a Szajna-part a lakóhajókkal, a játszótér a Tuilerie-ákban, a vattacukor ugyanaott, a hajókergetés ugyanott és a Kapla a szállodában. És ami hihetetlen módon lenyűgözte őket, az az ablak alatti kvázi állandó dugó a körgyűrűn (a lengyel zászló Dani értelmezésében). A metró be- és kijárata is tetszett nekik, bár az első kijárattól teljesen megijedt Dani, mert szinte neki kellett menni lendületből, hogy kinyíljon. A másodikat már nevetve vette.
Ami engem lenyűgözött (nem mondom, hogy jó értelemben), az a franciák laza kaotikussága volt, ahogy egy mosolygó vállvonással elintézik a tévedéseket. Pl. Easyjet az átbukkolt eticketre nem adott beszállókártyát, a szkennelő biztonsági vette észre, hogy mi másnap utaznánk, és visszahajtott minket a checkinhez. Ja bocsi, és már nyomtatta is, mi meg kezdhettük elölről. Kaptunk motozást (10 centimes a zsebben) és csomagátvizsgálást (kullancsspray a cserkészhátizsákban). Megnyugtató, hogy működik valamennyire a rendszer.
A másik érdekes az esküvő volt. Párizs főpolgármesetere mondta a beszédet, mert valami haver volt, de jelesre vizsgázhatott volna francia szónoklástanból - mondjunk is valamit meg nem is, legyünk jófejek, de ne nagyon, rakjunk közbe sok voila-t és tűnjünk lazának. A házastársi eskü a polgári jog paragrafusait tartalmazta (kicsit furcsa törvénybe foglalva hallani, hogy a házasság kiteljesedése a gyermekáldás...). Majd a romantikus esküvő végén az írnok írógépstílusban felolvasta az anyakönyvet, kb. mint egy halálos ítételet és kezdődhetett a libanoni fogadás. Az igen finom volt. A gyerekek is találtak benne ehetőt, no meg élvezték a hatalmas, rejtekutas kertet.
Jó hétvége volt, de tényleg. Emlékezetes. Viszont legközelebb, lehet, inkább tengerpartra megyünk homokozni, vagy olyan helyre, ami biztos, hogy mindenkit nagyon érdekel.

Egyszervolt Münchenben sörfesztivál

2010-10-06T20:51:00.000+02:00

Mi meg elmentünk. És mivel Pestről sincs túl messze, randevúztunk pesti barátainkkal a müncheni barátoknál. Odafelé meg is hallgattuk Volgák és Katyusák mellett, hogy nemzetközivé lesz a világ. Tettünk érte egy picit, bár nagyon nem sikerült leöblítenünk az elméletet. Első este elég későre sikerült a befutó, Tobi munkából, mi a sarki Wirtschaftból, otthon söröztünk, dumáltunk. Másnap elvileg korán keltünk, hogy korán kiérjünk a Wiesenre, de délután egyes érkezéssel már csak a megtelt táblákat és a biztonsági őrök falát nézegethettük a tömegen keresztül. Elég csalódottak voltunk, mi tagadás. Délután szétváltunk, ki városnézésre, ki babanéző kávézásra, hogy aztán kiderüljön, az estére kiszemelt vigaszkocsmába is esélytelen bejutni, annyian vígasztalódnak benne. Ki is mentünk három metrónyival kijebbre, ahol még szintén dirndliben szolgáltak fel szintén helyi sört helyi kacsához. Fél kacsához. Nem is mozdultunk onnan, hanem kárörvendve figyeltük a késve érkezők hadát. Másnap aztán tényleg korán keltünk, bár a venezualai szent Teréz (vagy Szent Teréz? vagy szentteréz?) kicsit nehezített a helyzeten. 2 órát rávertünk a szombatra, be is jutottunk a második sátorba (az elsőbe nem lehetett hátizsákkal, pedig ott megláthattuk volna Isit). És még helyet is kaptunk egy originál bajor család mellett, akiket aztán egy óra múlva felváltott az originál orosz maffia. Maradtunk volna így is estig, ha nem vasárnap van, de egy-két sör és néhány szelet Andi és Dezső után (Andi a nyárson pörgött, szegény, Dezső meg névtelen halott volt) nekivágtunk a kilómétereknek. Nem egyszerű vasárnap reggel sörözni...

Dugulás

2010-10-01T10:53:00.000+02:00

Svájc szolgáltatásainak újabb részét próbáltuk ki: duguláselhárítás. Nem volt valami vészes, főleg, hogy két mosdónk van, de azért lelkiismereti okokból (a szomszéd ne duguljon), kihívtuk a szakikat. Persze előtte felsorakoztattuk a hagyományos fegyvártárat is, de nem vált be semmi. Csak a telefon. Nekik kb. 5 percükbe telt megoldani a megoldhatatlant, majd résztvevően néztek rám, mikor mondtam, hogy a számlát hiába is küldik a hauswartnak, mert itt bizony mi fizetünk. Remélem, max. háromjegyű részvétnyilatkozat lesz, ami egyessel kezdődik.

Titok

2010-09-24T12:44:00.002+02:00

"Tudod, úgy szoktam titokban olvasni az ágyban, hogy a fejemre húzom a takarót, hogy te ne lássad. És ma este is úgy csinálom, jó?"

Cumivilág

2010-09-23T21:53:00.001+02:00

A cumiról való leszokás genetikailag kódolt a gyerekeknél? Dani két évesen szétharapta a cumiját és utána már nem tudtunk megfelelő egységet előteremteni a föld alól sem. Két nap bömbölésbe került az az egy harapás. Anita kb. fél éve szaggatja a cumikat, de miután egyet elcsócsált, talált még egyet a lakásban valahol. Az utolsóval tegnap végzett. Csak azután hitte el, hogy tényleg nincs több, miután bemutattuk neki a dobozba félretett tetemeket. Ma már egész rendesen fogadta a dolgot és a mamahorgolta takarót nyomorgatja cumizás helyett. Remélem, nem kell megtanulnom horgolni, csak mert szétharapja álmában a fonalat...
Jártam iskolában a héten. Irtó érdekes volt. A tanárnéni egy 8 nyelven írt mesekönyvvel szórakoztatja a gyerekeket, amit a soknemzetiségű osztály anyukái és apukái olvasnak fel. A kérdés, hogy a gyerekek mennyit értenek hallás után egy jól ismert sztoriból. Nem tudom, más nyelveken hogy ment, magyarul a szerb kislány és a francia fiú magasan verte a többieket.
Anita megkapta a balettruhácskáját, le sem akarta venni. Danit eddig kiverni nem lehetett az ágyból, most meg közölte, hogy ő bizony fél 8-kor indul, mert a haverja is. És focizni is szeretne. És lovagolni is. És falat mászni is. És gördeszkázni. És hokizni. És dobolni is. És elektromos gitározni is. És egyébként is, mikor síelünk már?

Erdőpancsi

2010-09-19T20:29:00.000+02:00

Hétvégén erdő erdővel volt a program. Szombaton hütte a megszokott jófej társasággal, közben Daniék el cserkészkedni az erdőbe, onnan meg vissza. Annyira jó, hogy már a kisebbek is teljesen otthon érzik magukat a hütte körül, a nagyobbak meg egyre messzebb kalandoznak.
Ma meg Pizolhütte a Fabrice-szal tesztelt útvonalon. Fent már nagyon lehet érezni, hogy jön a tél, csak akkor volt kicsit melegebb, ha nem fújt a szél és nem álltunk felhő alatt. Odafele még egész motiváltak voltak a srácok az ebéd miatt, visszafele valahogy lelassult az élet, pedig majd végig csak lefele kellett trappolni. A felvonón cudar idő volt, mert Anita kalap nélküli ülést választott, jól is esett utána Bad Ragazban a pancsi. Nagyon szépen felújították az egész épületet, gyönyörűek lettek a medencék és nagyon változatosak. Nem egy élményfürdő, gyerek alig benne, de szerencsére nem nézték ki örömködő fiainkat. Végre volt olyan medence is, amiben még én sem fáztam. A gyerekeket persze nem lehetett volna kirángatni a vízből. Petit sem. De azért csak el kellett haza indulni. Hazafele pazar naplemente a Zürichi tó felett. Ilyet sem látni gyakran.

Sikerek

2010-09-16T23:58:00.000+02:00

Fura dolgoktól boldogok a gyerekek. Ma Dani teljesen lelkesen jött haza, mert ő volt a egyetlen, aki a Péter és a farkas összes szereplőjét felismerte zeneórán. Pedig még Adliswilben hallgattuk utoljára.
Anita pedig teljes mámorban úszott, mert Elena néninél felvehette a rózsaszín dresszt a rózsaszín tüllszoknyácskával. Vagány kis csajszikánkból tündérkirálylány lett. Ilyen átváltozás még nem fordult elő a családban.

Made in Ost no Rost

2010-09-14T23:53:00.001+02:00

Ez egy Trabin volt. A 4/es úton Zürich felé. Leimbachtól követtük Brunauig, Anita mindenáron mellé is akart parkolni. Nagyon időből-térből kiesett érzés volt látni a fehér Trabant barna fenekét, de aztán helyrebillentem a tükörfényesre pucolt felniket és a gps-t látván. Járt hozzá DDR-es és I love Trabant matrica is.
Anita azóta is mindenhol azt az autót keresi. Végülis zürichi volt a rendszáma, van esélyünk.

7vége

2010-09-11T22:06:00.000+02:00

Anita új szava: sörthetek? Milyen praktikus...

Dani jobbra el táborba, először menni nem akart, aztán meg hazajönni. A sulibulira kikértem, alig várta, hogy indulhasson vissza az óvópincébe aludni. Ki érti ezt?
Mi balra el Lausanne-ba cocializálódni André 25 éves jubileumára. Láttunk sok régi jó barátot, néhánnyal több gyereket és újra rájöttünk, hogy a litvánokkal sokkal jobban megértjük egymást, mint bármely más nyugati néppel. Még Anita is. Pedig aztán közös semmi sem volt: 6 éves litván fiú, aki franciául beszél, 3 éves magyar lány, aki németül próbálkozik. A végeredmény, hogy Anita azóta is azt ismétli: komm, viens!

Anita meg a német

2010-09-08T19:51:00.001+02:00

Szintet lépett a kisasszony: két spielgruppe-nap után elértünk oda, hogy gátlástalanul keveri a magyart a németbe, ha helybeliekhez beszél.
- Das ist csiga. Willst du csiga? Willst du kutya? Willst du kigyó? Das ist meine gyurma. Gebe meine gyurma nem. Komm spielen gyurma.
A gyerekek meg megismétlik. És Daniela szerint megmondja Martinnak, mit kell csinálni, mikor Martin a saját feje után menne. A nagylány.

Új lakás

2010-09-06T21:10:00.001+02:00

Tisztára, mintha új lakásba költöztünk volna. Végülis eltelt két év is, mióta itt vagyunk, ideje volt újra költözni... Dani régóta esdekelt saját szobáért, amit magára zárhat és ahol Anita nem szedi szét a játékait (=legóit). Meglett. Meglepő hatékonyságga - mondjuk kellett hozzá a gyárépítő szakértelem és a hadtáp a gyerekekhez. Anita is csupán csak egyszer akarta egy óvatlan pillanatban szétfúrni a Paxot. A szomszédok sem szóltak (még) be, hogy mi már megint szerelünk. Úgyhogy most van egy Daniszobánk, egy Anita-vendég-macskaszobánk, egy szerver-hálószobánk és egy nappali-konyhánk. Multifunkcionálisak lettünk. Már csak a macska hiányzik belőle. És esetleg egy halkabb ventillátor.
Apropo szomszédok. Van egy nagyon kedves lengyel szomszédunk. A bácsival még csak-csak beszéltünk két év alatt valamit, de a nénivel még a grützi is nehezen ment. Egyszerűen nem érdemeltük meg. Két év után az első mondta, amit hozzánk intézett, az volt, hogy ki az, aki ennyire köhög nálunk és jobbulást. Ha felajánlotta volna a Zubrovkáját öblögetni, lehet, Peti sem köhögött volna már másnap.

Elvitte a róka

2010-09-02T22:03:00.000+02:00

Vuk legyőzte Nyaút.
Legalábbis ez látszik legvalószínűbbnek a szomszéd beszámolója alapján. Általános gyász van, de még kicsit bízunk a feltámadásban. Hátha mégiscsak egy másik Nyaú járt rosszkor rossz helyen.
A gyerekek reakciója:
D.: akkor többé ne is legyen semmiféle háziállatunk...
A.: akkor majd jön a vadász, lelövi a rókát és visszajön a díszcsík!
P.: akkor most mi lesz velünk a cica nélkül?

Se hal, se macska

2010-08-30T22:30:00.000+02:00

Szó szerint. A macska egy hete döntött úgy, hogy inkább haza sem jön. Ma indult be a 007-es akció, már minden állatorvos, dögtemető és központi rendszer tudja, hogy Kazimir világgá ment. Reméljük, csak világgá. Peti legyártotta a szükséges mennyiségű papírt, hogy teleragasszuk a környéket, holnap kezdődhet a plakátolás. Mondjuk nem tudom, a cellux és az esős évszak hogyan viszonyul egymáshoz, de kipróbáljuk. Ma volt egy hamis nyomunk a 90-es szám alól, de a hölgy más macskát pátyolgatott (a számítógépes szembesítésen már tagadta, hogy Kazimir aludna a teraszán).
A halakból meg egy ideje már elegem volt, mert meghaladják a felelősségvállalásom. Hiába tűnnek egyszerűnek, ha az ember itthagyja őket egy-két-négy hétre, erősen csökken a számuk (érdekes, a macska csak megvárta, hogy hazajöjjünk, aztán lépett le; a halak meg a hátunk mögött tették). Úgyhogy átadtuk őket megbízható Dornbach-kezekbe, hogy társaságba vészeljék át a vakációkat.
Így hát nagy a szomorúság. Főleg a macska miatt. Dani szerint legközelebb kutyánk legyen, mert azt mindenhova magunkkal vihetjük és csak velünk sétál. Erre azért alszunk. Jópár évet.

Átállás

2010-08-22T02:31:00.000+02:00

Hazafele nem sikerült megszabadulnunk a kint vásárolt két gyereküléstől (bérelni 100 dollár lett volna hetente, megvenni meg 65 volt összesen). Peti a reptéren olyan ügyesen átcsomagolta a pakkokat, hogy végül mind a kettő befért. Sőt még a két párna is, amit az autóba kaptak a srácok a fejük alá. Úgyhogy most a két gyerekünkre és az ötszemélyes kocsinkra van összesen hat gyerekülésünk.
A srácok közben küzdenek az európai idővel. Daninak egész jól megy, de Anita katasztrofális. Reggel úgy alszik, hogy ágyut lehet sütögetni a füle mellett, éjjel meg nem bír elaludni. Következésképp mi sem. Remélem, legkésőbb hétfőn helyreáll az élet, mert ez most minden, csak ritmus nem.
Próbálunk mindenféle fárasztó programot kitalálni, hátha az segít. Persze nem segít, de jó. Ma felavattuk az orrszarvúbiciklit Antiával, miután tegnap kipróbáltuk, hogy már tudja tekerni a hozzávaló biciklit. Rettentő büszke volt magára, kicsit sem ijedt meg a dölöngéléstől. Lassan véget érhet a gyereküléses korszak és együtt tekerhetünk mind a négyen.

Belső titkok

2010-08-18T15:32:00.001+02:00

A Cégnél nyáron is fűtött a vécéülőke. Dani az utolsó nap még a gombnyomásos öblítést is kipróbálta, aztán percekig röhögött.

USS Hornet, SF

2010-08-18T01:36:00.000+02:00

Utolsó napra hagytuk Dani kívánságát: Oaklandban a USS Hornet anyahajót. Sikerült pont nyitásra érkeznünk a kikötőbe, vonultak szembe hálózsákkal az emberekkel. Tudjuk, mivel kezdünk legközelebb... Bent rögtön a hangárba kerültünk helikopterek és vadászgépek társaságába. És az eligazításra (Briefing. Így mondják a polgári életben is?), ahol megtudtuk, mire kell figyelni (no fuss, felnőtt elől, gyerek utána; két órán keresztül nagyjából próbáltuk meggyőzni a gyerekeket, hogy akkor hát ne fussatok és ne tessék előretolakodni a lépcsőn. És tényleg ránk is szóltak. Kemény a katonaság). A vadászgépek közül az egyikbe, a cápásba (hurrá!) be is ülhettek. Olyan természetességgel szálltak be a pilótafülkébe, mintha minden nap ezt gyakorolták volna. Jöhetett a repülésszimulátor két küldetéssel, aztán videó az Apolló kapszulájának kipecázásáról és irány a fedélzet három géppel. Megvártunk egy nyugdíjast, aki felvitte a csoportot a hídra és mindenféléket magyarázott. Hogy mit, azt Pétertől kell kérdezni, mert én leginkább Anitát próbáltam távoltartani mindentől, amit megfoghatott volna. Ugyanis ez a hajó minden volt, csak interaktív nem, hiába hagytak rajta csomó kapcsolót, gombot, telefont, fogantyút... Szöges ellentéte a yokohamai csatahajónak, amit keresztül-kasul bejárhattunk egyedül. Erre itt úgy vigyáztak, mint a hímes tojásra.
A vezető bácsik maguk voltak a történelem: mindegyik a Horneten szolgált annak idején, és most nyugdíjasként fafejű turistáknak próbálnak valamit átadni tapasztalataikból.
Ebéd a parkolóaszfalton (jól bevált baguette, ami már annyiszor megmentette a napot), aztán irány SF belvárosa. Egész jó helyen sikerült parkolni, aztán gyalogoltunk egy picit. Alig három órácskát... Nem tudom, ki tervezte ezt a várost, de kanyarról még nem hallott, és arról sem, hogy hegyre nem nyílegyenesen vezetnek fel az utak. Főleg nem a turistáknak... Megnéztük, hogy fordítják meg a régi villamost, de felférni esélyünk nem lett volna a következő két órában. Inkább versenyeztünk hegynek felfele a kínai negyedig. Ott jött Daninak a sokk: találtunk egy játszóteret, ahol mi voltunk egyedül nem ázsiaiak. Dani még játszani sem akart először, úgy megszeppent. Rég volt már a bölcsi... Kína után újabb hegymászás valami kilátótoronyhoz, ahova szintén nem mentünk fel, mert akkora tömeg volt. Három hét után itt hallottam először magyarul beszélni embereket. Kiláttunk és elbújtunk a szél elől, aztán irány a fókák, ahol szintén szél és hideg és rengeteg ember.
Állítólag aznap SF-ban nagyon jó idő volt, mert meleg volt és sütött a nap. Hát nem tudom. Szokni kell az ilyen jó időt, mert sem nagykabátot, sem pedig sapkát nem csomagoltam az útra. Az óceán ismét gyönyörű, a fókák ismét aranyosak, de azért csak elindultunk a kocsihoz. Felszálltunk egy helyi villamosra. Nagyon jól nézett ki, mintha most húzták volna elő a múzeumból. Jelezni madzagrángatással kellett, leszállni ajtónyomással, az ablakon kilátni pedig szinte csak guggolva lehetett. Kellett ilyen nagyra nőni...
Hazafele beugrottunk Edinához vacsorázni, aztán futás a szállodába. Lassan csomagolni is illett volna már, mert másnap 11-ig el kellett hagyjuk a helyszínt.
Anita persze nem akart elindulni, opportunista módon mindig épp ott érzi jól magát, ahol éppen van. Most már a szálloda is otthon volt, a macska és a haverok háttérbe szorultak a sok élmény hatására. Szerencsére Danira lehetett számítani, meggyőzte a hugát, hogy csak el kéne menni a repülőtérre. Előtte még bicikliztünk egyet a Cégnél. Ezt hihetetlenül élvezik a gyerekek. Dani kapja a kisebbik színes kempingbiciklit, Anita meg ül a nagyobbik kosarában és a kormányba kapaszkodik. Körbekerekeztük a helyszínt, míg Peti mindenkitől elbúcsúzkodott, aztán irány a repcsi.
Nagyon rendesek voltak ismét a srácok, a helyzethez képest igen türelmesek. Anita mondjuk elég rosszul volt az éjszaka, erről a gépről meg lefelejtették a hányózacsikat, de szerencsére elég gyorsan előkapta Peti a takarót. Szórakoztattuk aludni próbáló utastársainkat. Dani mindenáron ébren akart végig maradni, de szerencsére az utolsó három órában megadta magát. Londonban ismét az 5-ös terminálon kötöttünk ki a Wagamamában ebédre, a gyerekek úgy viselkedtek, mintha minden nap ott ebédelnénk. Annyira jó volt újra európai angolt hallani, pedig alig négy hete még a hátam borsódzott tőle.
Itthon aztán nagy az öröm, 11-re sikerült őket ágyba tenni, talán ennyivel el is intéztük az időeltolódást. A macska meg óránként hazajön, hogy biztos itthon vagyunk-e.

Monterey

2010-08-18T00:47:00.000+02:00

Van a "közelben" egy akvárium az óceánparton. Becéloztuk, állítólag kihagyhatatlan. A LP három órát javasolt, nekünk 6.5 óra alatt sem sikerült lefedni az egészet, pedig tulkepp nem is hatalmas. Csak szép. És érdekes. És változatos. És mindig, mire elfáradtak a gyerekek, találtunk valami izgalmasat. A srácokat a legjobban a csikóhalak és medúzák varázsolták el.
Megkaptuk az energiatudatos nevelés újabb verzióját: spórolj az energiával, mert a pingvineknek nem lesz hol lakniuk, mit enniük, a teknősbékák nem találnak párt, a flamingók beköltöznek a városba. Mindezt 2x20 perces musical formájában. Azt sem tudtuk, merre nézzünk, annyira fájdalmas volt, de a gyerekek tátott szájjal bámulták. Nem tudom, mennyire hatásos egy ilyen műsor, mert egyszer sem olvasták azóta sem a fejünkre, hogy kapcsoljuk ki a számítógépet, mert holnap csönget egy flamingó. Recycle. Reduce.
No meg rájöttünk, mennyire elkényezteti ez a század a gyerekeket. A múzeumokat mindenfelé interaktívra alakítják át. A mieink is már eléggé megszokták, hogy mindenhez hozzányúlhatnak, kipróbálhatnak, lassan hírből sem ismerik a "ne nyúlj a vitrinhez", "meg ne fogd a mamutot" típusú tiltásokat. Itt is látszott, hogy régen nem a nyomogatás volt a divatos, de most már minden sarkon állt valami, amit kipróbálhattak a gyerekek. A legkevesebb, hogy könyvjelzőt pecséltetek (ha nem viszed haza, ide hasznosítsd újra, ha hazaviszed, majd ott hasznosítsd újra), vagy rajzolhattak (hasonló üzenet). A végén találtuk csak meg a termet, ahol 200m2-en elmagyaráztak mindent virágnyelven, hogy a legkisebbek is megértsék és ahol aztán tényleg játszótérnek rendezték be a kiállítást (bújjál polipjelmezbe).
Este sikerült addig maradnunk, míg el nem kezdődött a Monterey jazzfesztival egy kihelyezett koncertje. Jól lehetett rá lazulni, Anita szét is dobolta örömében a nyalókáját.
Ennyit ambiciózus terveinkről, hogy majd megnézzük a történelmi városnegyedet és strandolunk is akvárium után.
Egyébént veszett hideg volt. Szerencsére Santa Cruzból tanulva egész rendesen felöltözött a banda, de nem volt sok kedvem órákat ücsörögni a teraszon. Pedig hihetetlen szép kilátás végig az öbölre, tele állatokkal. És kajakosokkal. Meg búvárokkal.
Hazafele ezért megálltunk egy bícsnél, hogy legalább megnézzük még egyszer az óceánt. Danit alig lehetett onnan elimádkozni.

Yosemite 1,2,3

2010-08-14T06:55:00.000+02:00

A skacok kicsit szomorúak voltak, hogy Yosemitébe mentünk, nem Yellostone-ba, de azért nagyon nem voltak bánatosak, hogy nem rohangáltak Macilacik és Bubuk úton-útfélen.
A Twin Lakes-től a Tioga hágón keresztül közelítettük ezt a világegyemet. Péter kollegája riogatott minket, hogy ott aztán majd milyen meredek szakadékok mellett kell vezetni és hű de veszélyes lesz. No ez az ember sem látott még alpesi hágót. A Tioga egy hatsávos autópálya a Szent Bernát hágóhoz vagy a Spügelhez képest. Jó, előzni nem lehet, de mindenhol kényelmesen elférnek a buszok, sok helyen le lehet állni panorámázni és mindenhol látszott a középvonal, az út két oldala és sok helyett folytonos volt a korlát. Szóval álomvezetés a hegyekben háromezer méteren.
A kilátás pazar, sorbanállni csak kicsit kellett a bejáratnál. Fent tavacska, amihez le lehetett vonulni sziklákon, persze kenuztak rajta és pecáztak.
Első körben a Tuolumne meadow-nál parkoltunk le. Hátha látunk vadvilágot, nem csak turistát. Nem nyert. A mókusokat már nem számoltuk a vadvilághoz, turisták meg hemzsegtek. Egy-két halacska azért befigyelt a patakokban. A láp nagyon hangulatos és pont bejárható gyerekekkel. Körben hegyek, fenyvesek, középen a síkság, kicsit fel, kicsit le. A dombon minimúzeum a helyi hőssel, aki vigyázott Yosemitére, és egy-két szó az őslakosokról, akiket néhány év alatt sikerült szinte teljesen kitakarítani a völgyekből. Dani már kezdi felfogni, hogy a hódítás nemcsak dicsőséges hadjáratok sorozata, hanem létezik egy másik oldal is, akik nem értékelik a dicsőséget.
Fent szódavizes forrás, amiből igazi szóda csordogált. Helybeliek szerint régen még palacsintát is sütöttek vele, de most már nem olyan finom. Gyorsan abba is hagytuk a kortyolgatást, inkább átballagtunk az istállóhoz pacikat nézni. Szépek voltak, csak kicsit nagyra nőtt a fülük. Mikor kinyitották a szájukat, azt is megértettük miért: előbb nyihogtak, aztán iáztak. Becsületes öszvér volt a legtöbbje, ló alig akadt köztük. A vezetett túrákon csak a túravezetőknek van lovuk, a többiek mind öszvért kapnak, megy vakon az előző után, legfeljebb csak kajálni jut eszébe menet közben.
Következő megálló a Tenaya tó. Beach a hegyekben. Megértem, ha nem járnak máshova: garantált jóidő, homokos part, sziklák, fenyvesek, meleg tó. Kinek kell több? Peti itt is fürdött. Minden nap más tóban fürdött, ő volt messze a legtisztább közöttünk. A gyerekek építkeztek, kacsáztak, holland gyerekekkel barátkoztak. Itt is ellettünk volna egész nap, de menni kellett, hogy világosban verjünk sátrat a park túloldalán. Főleg, hogy még megálltunk egy kilátópontnál, hogy bekukucskáljunk hátulról a völgybe és a megnézzük a Half Dome-ot először. A gyerekeket innen sem lehetett elindítani, mindenáron sziklákat akartak mászni. És másztak is. Nagyon bejött nekik a gránit.
Este a világvégén kempingeztünk macidobozok között. Dani most már jól aludt, mert a szomszédban lakott egy kutya. Ráfogtuk, hogy maciörző, aki majd ugat, ha jön a mackó. Hát vagy nem jött, vagy nem ugatott (lsd. mackótappancs a szomszéd autón?). Peti csodaszerével már egész gyorsan begyulladt a koksz és lett kukorica, krumpli, virsli és hal. Mi kell még a boldogsághoz? Egy jó nagy csupor tea a Primuson.
Reggel próbáltunk korán indulni, hogy a tömeg előtt érjünk a fővölgybe. Sikerült is. Fényképstop az El Capitannál, aztán irány az egyik parkoló. Optimistán kinéztem egy turácskát a vízesések fölé, csak épp három dologgal nem számoltam: meleg van, por van és Anita megnőtt. Eljutottunk az első kilátópontig, onnan Peti továbbszaladt, mi meg le. A srácok nagyon élvezték a lefele döcögést a sziklalépcsőkön, főleg, hogy közben jediset játszottunk. A nap kérdései: Kiaki vagyok? Leia. És te kiakivagy? Luke. És anyu kiaki?
Lent aztán sokáig kellett nézni a néniket, bácsikat és gyerekeket, akik sziklát mászni tanultak. Közben Peti is utolért minket és elballagtunk a turistás vízeséshez. Nagyobb tömeg volt, mint a Váci utcán szombat délelőtt. A gyerekek amit élveztek belőle: a sziklákon mászkálni a 10fokos patakban. Jobbak (Peti teszemazt) meg is fürödtek benne teljesen. Nyulabbak (Évi) csak a lábukat lógatták.
Elővacsi a Curryvillage nevű borzalomban. Teljes illuziórombolás a fenyvesben: tiszta sátorváros rengeteg turistával, medencével, ezerféle étteremmel, ricsajjal. Szóval jó kis helyen laktunk mi a világvégén, bár ott is ment a dinomdánom fél éjszaka.
Újabb krumplis, kukoricás, kutyabiztosításos éjszaka után nekivágtunk a hazafele útnak. Útközben még becéloztuk a Maripose Grove-ot, ahol a környék mamutfenyői laknak. Dani napok óta nyúzott a témával minket. Nem sikerült elég korán érkezni. Talán az útépítkezés miatt, ami 30 mérföldön keresztül tartott. Az is lehet, hogy sosem lehet elég korán érkezni. Végül shuttle-vel mentünk fel Wawonából (van ott elvileg istálló és múzeum is, de nekünk ilyesmire nem maradt időnk...). Fél óránként járt az a vacak és mindig teljesen tele volt.
A mamutfenyves teljesen lenyűgözte a családot, kicsiket, nagyokat. Annyira, hogy Dani még kirándulni is hajlandó volt (fent van múzeum felkiáltással). Szerencsére tényleg volt fent múzeum és onnan már szinte csak lefele kellett menni. Végül vagy 5 órát mentünk kekszen és vízen élve, de legalább a Grizzlifenyő után úgy érezhettük, hogy (szinte) egyedül vagyunk. A gyerekeknek az alagutas fák tetszettek a legjobban, nekünk meg a belülről lukas verzió. A kidőltben is nagyot bújócskáztak. A fenti részre azért is érdemes volt elballagni, mert ott oda lehetett menni a fákhoz, nem féltették annyira a gyökereiket, mint népszerű alsóbb szomszédaiknak. Sőt, bonuszként még szarvasokat is kaptunk az ösvény mellé.
Mire levonultunk a parkolóhoz, szó sem lehetett fagyin kívül másról, indultunk a kempingbe.
Ez a kemping is kellemes csalódás volt. RV kempingnek hírdették, az út mellett volt: Tahoe után elég rosszat sejtettünk. Ehelyett patak (pardon: Fresno folyó) partján, távol az úttól, jóóó melegvizes zuhannyal, sziklás stranddal (vajon ki fürdött benne?). Egyetlen hátránynak az estére beharangozott húsz francia tűnt, de azok meglepő módon nagyon csendesek voltak. Mintha nem is francia kamaszok lettek volna. Megviselhette őket, hogy életükben először sátrat állítottak.

Tech, Junior Zoo

2010-08-14T06:36:00.000+02:00

Újabb gyerekszórakoztató intézményeket fedeztünk fel. San Joséban létezik a Technorama mini változata kisiskolás, nagyiskolás korosztálynak. Kicsit tudományosabb volt, mint a CDM, de közelébe sem ért még a wintherturinak. Viszont a srácok nagyon nyüzsögtek benne. A legjobb az űrrészleg volt, ahol lehetett marsjárót és mélytengeri robotot irányítani, Dani kipróbálhatta az űrszék-vezetést (ezt én is, tök jó volt!), szimulálhattak földrengéseket. Elmentünk az IMAX moziba is, amit Anita végigaludt, mi meg végignyakaztunk (Tenger alatt, de nem ugyanaz, mint Svájcban). Leginkább az óriás tintahalakról és megható fókákról szólt.
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Amerikában a következő generáció környezet- és energiatudatos nevelése zajlik épp. Akárhova megyünk, mindenhol ott vannak az általános iskolás szinten megfogalmazott plakátok és mondatok, hogy vigyázzunk a növényekre, állatokra, vízekre, hegyekre, mert mind az egyetemes körforgás része, valamint tessék újrahasznosítható energiát alkalmazni. Szélerőművet sokat láttunk is, napkollektort egyet sem. Víztakarékos megoldást még csak csapoknál találtunk, amikből alig lehetett vizet kinyerni. Még az uszodában is ott állt az emberméretű poszter, hogy milyen messziről (konkréten a Yosemite mellől) vezetik a vizet az Öböl környékére és tessék vigyázni rá, valamint, hogy a vízkörforgás hogy is néz ki.
Ma is egy ilyen okosító helyen jártunk Palo Altoban. Ugyanis a SF állatkertbe nem akartak menni a gyerekek, viszont műzeumba meg igen. Találtunk egy átmenetet a Junior Zoo and Museum kód alatt, ami egy teremnyi interaktív energiatermelést (szigorúan csapatmunkában!) és egy kertnyi állatkertet rejtett. Kellően lefoglalta a srácokat az óriás tengericsillagok és leopárdcápék vizslatása, elmenni alig akartak, pedig tényleg nem volt valami nagy az egész.
A délutánt Palo Alto cityben töltöttük a szomszédos két játszótéren és a szomszédos uszodában, ahova nemcsak napi másfél, hanem öt órára is bemehetett a pórnép. Fél ötkör zárták, de már 4-kor bemondták, hogy aki teheti, hagyja el a helyszínt, nehogy tömeg legyen a zuhanyzóban. Kétmedencés uszi, kb. mint az adliswili belülről, de medencénként három vizimentő ült készenlétben napszemüvegben, beélesített mentőkukaccal.
Vacsi MV Shanghai Family Restaurant. Minden nap odajárnék. Olyan finom kínait főztek, hogy még a gyerekek is megették.

Mono Lake

2010-08-12T17:49:00.000+02:00

Sátorbontás és kukoricareggeli után indulás Mono Lake-hez. A szokásos kietlen puszta, ami csak egyre kietlenebb lett a tó közelében, mivel ott vulkáni hamu takart mindent, de mindent. Első körben próbáltuk megtalálni a Black Point nevű törésvonalat a LP és a GPS segítségével. Mikor már úgy gondoltuk, hogy a negyedik rallykilóméter után a semmi közepén tényleg visszafordulunk, ott álltunk a tábla előtt, hogy itt kezdődik az ösvény, ami ugyan nincs jelezve, de kb. errefele tart és másfél óra után elérheted a törésvonalt, ha ugyan megtalálod. Mellesleg a bokrok árnyékában szívesen hűsöl kojot, csörgőkigyó és netalán puma is. Rövid fényképezkedés után inkább elcikkcakkoztunk a tufa-rezervátumhoz, amit kivételesen rendesen kiírtak a főút mellé. Igaz, belépőt is szedtek érte. Szívesen fizettünk. Bőven megérte a látvány és az élmény.
A Mono Lake jó sós, sütőporos tó. Halak nincsenek benne csak baktériumok, rákocskák, legyecskék és nehány merész fürdőző turista. Pl. Péter is. Azt mesélte, simán állva maradt a vízben és erőlködés nélkül lebegett benne. Aztán meg csúszott a bőre, mint a szappan. Anita is kipróbálta, de 2 perc után rettentően kiabálni kezdett, mert marta a mikromilliméternyi sebeit az ammónia. Dani pedig végig a légyfelhőket zargatta a parton és tanulmányozta az ősrákocskákat.
Rengetegen kenuztak, kajakoztak a tavon, de szerintem több időt töltöttek a hajók lemosásával, mint az evezéssel. Kintről is szép volt a tó, elég földönkívülien csendes, bentről még szebb lehetett. Majd legközelebb (legközelebb...?). Nem tűnik túl nagynak a tó, de azt írják, hogy dél előtt kint kell lenni a parton, egyébként meg vigyél magaddal több napra való enni-, innivalót, mert a szél ki tudja hova hajt. Víz sehol sincs közel s távol, lakott hely sem túl sok.
Tavacska után még krátereztünk egyet Amerika legfiatalabb vulkánjában, ami az obszidiánjairól híres. Gyönyörű szép kő, mindenfelé termett az ösvény mellett. A gyerekek tök lelkesen kirándultak a tűző napsütésben, csodálták a kőhalmokat, távoli forgószeleket és messze tavakat. Még nyafogni is elfelejtettek.
Estére átvonultunk Mammoth Lake-hez. No itt is simán ellettünk volna egy hetet. Klasszikus hely: fenyőerdő közepén apró tavacskák, vízesések, mindenhol pecások, kenusok, biciklisek, kirándulók. Lerohantuk zárás előtt a csónakkölcsönzőt egy evezős csónakért, élvezték a srácok, Dani az orrból kiabálta, merrefelé kéne kerülni az istentelen sok úszót. Anitát sem sikerült beleejteni egyszer sem. Arrafelé népszerű egy fura szerkezet, ami leginkább az úszógumi és a villanymotor keverékéből alkult ki. Ülni lehet benne egyedül és pecázni. Másra nem alkalmas. Szívesen kipróbáltuk volna, de azt nem lehetett kölcsönözni.
Itt találkoztunk először családilag a macidobozzal, amivel még upgradelik az egyébként is elég luxus táborhelyeket. A rangerbácsi úgy mellesleg megemlítette, hogy vannak itt fekete macik, de a gyerekeket úgysem szeretik, csak a bogyókat, ám azért biztos, ami biztos, használjuk csak azt a dobozt. Mikor megláttam, Peti mennyi kaját vett, aggódtam, beférünk-e, de Péter szerint ezeket amerikai családokra méretezik. És tényleg. A mi háromnapi cuccunk a harmadát sem töltötte meg. A gyerekek imádták ki-be nyitni, csukni, simán belefértek mind a ketten. Éjjel azért ment a para rendesen Dani részéről, hogy jön-e már a maci, alig mert elaludni. Az meg szóba sem jöhetett, hogy éjszaka a vécéig elmenjünk elemlámpával Részemről sem. Maci ide, maci oda, jót aludtunk a hegyekben.

Onsen, Bodie

2010-08-11T18:04:00.000+02:00

Amerikában eddig az a legjobb, hogy minden száz kilóméteren más a táj. Tahoeról Mono Lake felé is így maradt: előbb a fenyvesek és hegyek, aztan a ranchok a völgyben, majd a kietlen dombság.
Első célállomás egy természetes onsen a semmi közepén egy 500 fős városka mellett. Egész Amerikára jellemző (ill. hat erre a részre nagyon), hogy irtóra nem írnak ki semmit a főutak mellett, hogy valami látványosság lehet a közelben. A LP alapján választhattunk három földút között és véletlen a jóra tévedtünk. 1.5 mérföld a semmi közepén, autorally stílusban. Az onsenek mellett már volt szép tábla, hogy azok micsodák is tulképpen, de magát az medencét már csak a kitaposott ösvények alapján lehetett megtalálni, nem a jelzések miatt.
Gyönyörűszép hely volt. Egy vulkanikus törésvonal mellett bugyogott fel a kb. 50 fokos forrás és mire leért az első medencéhez, már lehűlt annyira, hogy Peti bele tudott menni, a mellette levő három medence pedig egyre hűvösebb volt, a legutolsóba már Anita is belemászott. Dani leginkább éhes volt és morgott és ijedezett az óriás szöcskéktől. Anita pályafutása pedig elég hamar végetért, mert megcsúszott az iszapon és fejestugrott a vízbe. Ettől kicsit kiakadt.
Ebéd a pusztában, aztán irány Bodie a szellemváros, ahol sok-sok cowboyfilmet forgattak már. Dani lelkes, mi lelkesek, a hangulatos kis kanyon után balra fel a semmi közepébe, 4mérföld autorally a rangerekig. A rangerek rutinosan slaggal locsolták a befutó helyét, hogy kapjanak egy kis levegőt a porolástól.
Igazi szellemváros volt ez a Bodie, tényleg úgy hagyták, ahogy épp megmamaradt, mikor kiköltöztek belőle. Csak az ablakokat beszegelték, nehogy be lehessen menni, egyébként minden a helyén maradt és porosodott, mállott már 80 éve. Peti lelkesen elment a kínai negyedbe is a térkép alapján, de csak puszta rétet talált. A piroslámpás negyedet két utcatábla jelezte, aztán kész, a bankból nagyjából csak a széf maradt. Az egész vidék az aranybányákból élt, fénykorában tízezren lakták, most jó, ha két tucat ház állt benne épen. A többi rom vagy semmi. Daninak még így is tetszett. Reméltem, hátha az ott forgatott cowboyfilmekből is látunk valamit, de sehol semmi. Csak a nap és a por. Tényleg, mint a klasszikus westernekben.
A kempingig nem kellett sokat visszamennünk. Nagyon kellemes meglepetés volt a hely. A főűt mellett Virginia Creek Settlement kód alatt futó étteremhez tartozott három sátorhely, néhány házikó és két ekhósszekér (az utóbbiban csak egy duplamatrac, de járt hozzá bbq hely). Por helyett fű, nap helyett árnyékos fák, kietlen puszta helyett hangulatos patak, játszóház és patkódobáló homokozó. Meg egy-két álházikó (tömlöc, budi), amibe beültettek viaszbabákat. A gyerekek odavoltak az örömtől, innen sem akartak persze másnap továbbállni. Este a szokásos menü: kokszon krumpli, kukorica, virsli, hal. Éjszaka pedig teszteltük a GoogleSky-t, mert ott fent kétezren, a dombok között nagyon szépen látszódott minden és nagykabát sem kellett hozzá.

Orvoskör

2010-08-10T18:12:00.001+02:00

Anita még múlt héten elkezdett köhögni, gondolom, mivel éjszaka mindig kitekergett a hálózsákból, ahelyett, hogy belecsúszott volna. A kempingekben a friss levegőn hajnali 5 felé kezdte ébresztgetni a jónépet, itthon (?) meg már a szőnyegpadlón olyan rosszul hangzott a koncert, hogy bevetettük a szupergúglésbiztosítást, mielőtt még lecsússzuk az évkezdést az iskolában.
Annyira szuper ez a biztosítás, hogy Petinek csupán 3 órájába került, hogy letelefonálja velük és a rendelővel, hogy lenne itt két gyerek. A végén már azt gondoltam, nem is beteg ez a gyerek, meggyógyul, mire orvoshoz kerül. Mi lett volna, ha valami komoly baja van...?
Mindenesetre miután bekerültünk mindenki adatbázisába, már simán ment a dolog. Patyolattiszta rendelőintézet, síri csenddel és a mi lelkesen kiabáló két gyerekünkkel, mert találtak magunknak egy mágneses játszótáblát, amin békákat és gyíkokat lehetett húzogatni. Két béka között még kitöltettek velem egy kérdőívet, hogy fehér, nem fehér ill. latin lennék-e és anyanyelvem angol, spanyol ill. más-e, valamint anyám és nagyanyám fehér, latin ill más-e, továbbá aláiratták velem, hogy kezelhetik a gyerekeket. Aláírtam.
A doktorbácsi alig mert hozzáérni a srácokhoz, majd meghallgathattam a szokásos szöveget a baktériumokról és vírusokról, aztán csak sikerült kicsikarnom belőle a köhögésre valamit, amit Anita este azon nyomban ki is köpött, ahogy a szájába vette. Távozáskor kaptak a gyerekek ceruzát és matricát, szóval szerintük mehetünk máskor is. Főleg, hogy még a lázukat, a vérnyomásukat és a pulzusukat is megmértek hiperszuper műszerekkel.
Élmény volt. És most mehetünk valami finomért a gyógyszertárba.

Vakáció mindenkinek

2010-08-09T08:54:00.000+02:00

Petit múlt pénteken elraboltuk a Cégtől. Nem kellett nagyon győzködni, hogy korán lelépjen és elinduljunk a Kalifornia kiskörre. Reménytelenül nagy ez az ország és reménytelenül nagy egyetlen állama is. És reménytelenül nagy dugók bírnak lenni benne.
Gyerekekkel elég minimálisra terveztük a napi kilómétereket, így is tiltakoztak néha (=tépték egymást). Elég sok nehéz órán átsegített minket, hogy sem HalászJutkanéni, sem Alma, sem Zabszalma nem szólt csőstűl a lejátszóból, hanem a műholdas rádión lehetett tekerni különféle rockzenekarok között. Így lett a hét slágere Rush, Iron Maiden és Ozzy Osborne. Határozottan javul a gyerekek ízlése. Még a gyorsabb country is bejött nekik, a latin szerelemtől és a klasszikus zenétől viszont erősen tartózkodtak. Arra sem rendesen gitározni, sem dobolni nem lehetett.
Meséltük már, hogy Kia Optimát kaptunk? Elég nagy belülről (elfér a gyerekek és Peti lába is), a csomagtartójába pedig befért végülis minden cuccunk sátrastól, kajástól. Három nap után kezdtük feladni a rendcsinálást és visszasírni a kombikat, amikben mindig minden látható. Egy hét után pedig minősíthetlen lett a kocsi belső állapota a behordott homoktól, portól, bagettektől. A Kia semmi igazán extrát nem tud, csak lenyűgözte a srácokat a hossza és a neve (hasonlít a karatés bekiabáláshoz).
Első este átverekedtük magunkat az Öböl környékén és elrobogtunk Vacaville mellé egy Motel6-be aludni. A gyerekeket teljesen elvarázsolta a 60-as évek szivárványszíneiben pompázó ágytakaró. Az amerikai szállodák előnye, hogy a gyerekek általában ingyen alszanak a szülőkkel egy szobában, és nem csak pótágyat, hanem rendes duplaágyat kapnak. Járt medence is, de azt kihagytuk Tüskés nagy szomorúságára. Viszont reggelire a szomszéd burgeresnél ehettek röstikét és játszhattak egy nagyot.
Aztán indulás aranybányába. Mint kisült, sikerült privátvezetőt foglalnom, egy nagyon rendes bácsi személyében. Elvitt minket egy lezárt bányába, Tüske tologathatta a csillét, fúrhatott dinamitlyukat, ijedezhetett a vaksötétben és moshatott aranyat is s.k. Anita egyáltalán nem értékelte a bányahangulatot, mindenáron nyalókát szeretett volna. És hazamenni a cicához. Ez egyébként is visszatérő motívuma volt a múlt hétnek: macska és nyalóka. Bár macskát egyet nem láttunk, nem tudom, itt hova dugják őket. Annál több volt a földi mókus, szürkemókus, csikmank (csíkosmókus), szajkó és mindenféle kisebbnél kisebb kutyák. Láttunk két értelmesebb nagyságú kutyát, néhány lovat, sok tehenet messziről, egy-két szarvast, öszvéreket. És sok-sok lapos mókust is az utakon. Egy lapos szkunkot is. És rengeteg táblát, hogy tessék betartani a sebességkorlátozást, mert a sebesség öl. Öli a medvéket. Tavaly csak Yosemite-ben 27-et ütöttek el.
Szóval a bánya izgi programnak sikerült, Dani teljesen odavolt az aranyszemcsékkel és piritekkel. Egész jól ment neki az aranymosás, hamarabb beletanult, mint mi. Őszintén: eddig sem akartam bányában dolgozni, de most sem akarok, mégha aranyat is találnának benne. Daninak még tetszett a kaland, ő elment volna.
Az egy hét alatt elég kevés veszélyes egységgel találkoztunk, de az egyik legveszélyesebb a bánya melletti mérges tölgy volt, amihez egyáltalán nem szabad hozzáérni, mert hetekig kiütéses lehet tőle az ember. De az ilyesmit hiába mondja a gondos szülő a dackorszakosnak, juszt is hozzányúlt. Mert szerinte az nem szúr. Szerencsére csak kicsit ért hozzá Anita, de napokig fájt a tenyere. A másik nagyon veszélyes egység a szúnyog volt. Petivel öröm utazni, mert az összes rászállt, hiába fújta be magát. A legtöbbet a napi tűzrakás segített a helyzeten, a füstöt messzire kerülték. Állítólag élnek arrafelé mérgeskígyók (egy lapos, száraz kígyót tényleg láttunk), pumák és macik is. Mackónak csak a tappancsnyomával találkoztunk, amit a szomszéd autó ablaküvegén hagyott a kis kiváncsi az éjszaka. A lenyomat valódiságában kételkedünk, mert a szomszéd sátrakban lakó kutyák nem ugattak picit sem. Vagy ennyire jólneveltek lettek volna...?
Estére áttelepedtünk Tahoe tó mellé. Ez a vidék egyik legszebb és legnagyobb tava. Hát hangulatában kb. mint a Balaton. Főleg, ami a csúcsforgalmat illeti. A kemping a városi játszótér és a városi strand mellett volt. Sikerült az utolsó, ámde legpocsékabb helyet kapjuk a hétvégére, ugyanis odahallatszott a főút és a túloldali kocsmák zaja. Viszont akkora helyünk volt, hogy azt sem tudtuk, hova verjük a sátrat. Az átlag kempingekben a helyeket valahogy úgy számolják, mint a lakásokat is: sosem lehet elég tágas. Ebben speciel egy helyre elfért egy lakóbusz, annak szükséges tartozékai (székek, asztalok, biciklik, kenu), két-három autó és még egy-két sátor, no meg alapértelmezett pad asztallal, bbq és tábortűzhely. Szóval a bőség zavara volt, mivel nekünk volt egy viszonylag kicsi autónk és egy sátrunk. És egy gázfőzőnk. Primus. Jó barátunk reggel és este, mikor teát vagy tésztát főztünk rajta.
Tahoe gyönyörű. Nagyon változatos. Mindenhol fenyőerdők. A hangulat kb. mint St. Moritznál, csak levágták a hegyek tetejéről a sziklafalakat. A városi strand balatoni déli part, lapos, homokos, langyos. 10km északabra homokos, hűvös és kicsit vadregényesebb, még 5km feljebb pedig fjordos, a kiírás szerint extrém hideg (20 fokos :) és még mindig homokos. Vitorlázni alig vitorláznak rajta, sok a kenus, kajakos és rengeteg a motorcsónakos. Dani és Peti is elmentek kajakozni egyet, nagyon élvezték, Anita meg irigykedett. Kirándultunk is picit, amatőr módon szandiban és flipflopban, merthogy csak "ide leugrunk". A legugrás 1.5km volt lefele hűvösben és ugyannyi felfele is ugye csak épp kánikulában. Aztán még csak felmentünk egy vízeséshez is, hamár ott vagyunk a Vikingsholmnál, trappoltunk és nyeltük a port.
Ezen a klímán amúgy ez a legkíméletlenebb. Mindenhol por van és a finom por mindenhova beissza magát. Egy-két nap múlva már meg sem kíséreltük letakarítani magunkról, vagy legkopott vagy este lemostuk. A gyerekek időnként, mint az utcagyerekek, még az orruk hegye is fekete volt, a kezünkről meg jobb nem is beszélni. Nem egy kékharisnya vidék. Valamit viszont mi ronthattunk el, mert a rangereknek mindig frissen vasalt, patyolattiszta volt a ruhájuk, mintha egy perce vették volna fel. A por miatt mindig szomjas az ember, Peti meg naponta egyszer be is rekedt tőle. De legalább kigyógyult a légkodibajából a sátor friss levegőjén. Éjszaka elég hűvös volt egyébként. Legjobban Yosemite-ben kellett kitakarózni, ott az erdő valahogy megfogta a meleget. Tahoen meg kifejezetten fáztunk néha. Vagy csak hozzászoktunk néhány nap után a klímához...
Három nap strandszezon után elindultunk délnek a hegyekbe. Folyt.köv.

Libaparkoló

2010-07-30T08:14:00.002+02:00

Ma elmentünk a srácokkal a helyi parkba, ahol már ranger ült a bejáratnál és belül tele volt állattal. Elvileg. Mi leginkább a libákat (talán kanadai vadlúdak lehettek?) és libaürülékeket találtunk, amiket még kikerülni sem lehetett, hiába ugrabugráltak a gyerekek. Belebotlottunk továbbá egy óriásfülű óriás tapsifülesbe és vörösszárnyú feketerigókba. A park közepén szép tavacska. Dani képzeletét felülmúlta, hogy az idill helyén alig negyven éve még SF szemétét hordták hegyekbe. A tavacskán mindenféle vizijárgány és millió egy táborozó kisdiák. Vizibiciklizni szerencsére egy sem akart, így elkötöttünk egy kalózbiciklit, amit aztán hol a galád vitorlások, hol a még galádabb szörfösök üldöztek keresztül-kasul a tavon. A legénység hol marakodott, hol meg teljes egyetértésben uralta a helyzetet. Mostanában egyébként is sokat tépik egymást. Ha meg nem, akkor meg közbeszólni sem lehet, annyira értik egymást. A parkban persze volt játszótér is, egy régi öbölbeli teherszállító hajót mintáztak. Ezek után folyatódott a tengeri csata, míg teljesen meg nem főttünk a napon.
A helyi időjárás egyébként nagyon vicces: reggel mindig felhős az ég és hűvös van az óceánról becsurgó köd miatt, ami aztán délre legkésőbb felszáll; akkor kezdődik a hőguta a napon, viszont árnyékban kifejezetten hosszúujjas az idő. Mindig minden van nálunk, csak épp esernyő nem, mert esni legközelebb októberben fog. Bár állítólag ugye ez a legpocsékabb és leghidegebb nyár az elmúlt években. De sebaj, tobzódnak a bálnanézők, mert a hideg miatt sok a plankton, a sok plankton miatt sok a bálna.
Sikerült a kempingre is jól bevásárolnunk, import svéd gázfőzőt, sporkot, polifoamot. A gyerekek nagyon várják, csak macik között nem akarnak aludni. És még csak el sem hiszik, hogy mi sem.

Légkondi & Co

2010-07-29T07:15:00.001+02:00

Viszonylag kevés a biciklista errefele, de a buszok elején mindig van biciklitartó. És mindig lóg is rajtuk egy-két bicikli.
Az autónk ajtaja automatiusan bezár, ha kiveszem P-ből és automatikusan kinyílik, ha visszateszem.
Rájöttünk, hogy nemcsak reggelit, hanem vacsit is kapunk a szállodába, nem valami extra, de mindig van valami, amit megesznek a gyerekek.
Eleddig nem tűnt fel, hogy Amerika valami olcsó lenne, de majd csak észreveszem egyszer.
A légkondival gyűlt meg eddig legtöbbet a bajunk. Peti még a repcsin összeszedte a szokásos megfázását, aztán a cégnél csak ráerősített. Nem értem, hogy fordulhatott meg valakinek a fejében, hogy az errefele divatos napközbeni száraz 26 fok valakinek is ártalmas lehet annyira az egészségére, hogy lehűtsék 18-ra. A szállodában már mindenféle trükköket lehet alkalmazni: általában kikapcsoljuk. Ha megy, akkor inkább fűt. Ma meg már a fürdőkád is tele lesz vízzel az éjszaka, hogy legyen valami nedvesség is a levegőben. Hátha segít az is.
Tegnap jártunk először a srácokkal hosszabb ideig fagyos beltéren, Dani hangján már hallatszik is. Így ma leginkább a napon voltunk.
A skacok errefelé leginkább pancsolni, játszóterezni és teniszezni szeretnek. Egy labdát már kilőttünk a Camino Realra. Szerencsére senki sem hozta vissza. Ma felfedeztük a futógépet is az emeleten. Anita elég hülyeLars-osan viselkedett rajta, leginkább azt élvezte, hogy lepörgeti a szalag.
Szóval tegnap elmentünk a CDM-be. Négy és fél óra alatt sikerült abszolválnunk a nagy részét, de csak azért jöttünk el, mert teljesen kikészültek a gyerekek, olyan intenzív volt. Amolyan Technorama kisgyerek méretekben. Teljesen bejárható, lejátszható és még eltévedni sem sikerült benne, pedig Dani igazán megpróbálta többször is, annyira el volt varázsolva. Épp Bobmester kiállítás volt, onnan nemigen álltunk egyhamar tovább. Két éve Dani még extázisba esett volna tőle, most már félig cikinek érezte, hogy őt ez még érdekelheti. Már minden kicsit kicsi volt rá és sokszor le kellett guggolnia... Igazából mindent élveztek benne az utolsó négyzetcentiméterig, minden a gyerekekre lett kitalálva: tűzoltóautó tűzoltóruhával, mentőautó, buborékfújó, kísérletek vízzel (adtak védőfelszerelést), építőjátékok jobbra-balra, tankert, áramgenerálások, kapcsolótábla, végtelen tükör stb. Még barkácsolni is lehetett volna több helyen, de azt észre sem vették a gyerekek. Persze voltak magyarázatok is, de inkább kisiskolás tankönyvhöz hasonlítottak a mondatok, semmi komoly magyarázat, mint Wintherturban. Szóval szupi volt. Anita ma is oda akart volna menni, de inkább homokoztunk és kergettük a mókusokat.
A múzeum után beültünk egy hambira a helyi mekibe. Ott éreztem először, hogy nem is olyan biztonságos ez a vidék. Mi itt errefelé teljesen nyugodt helyen lakunk, de San José belvárosa már elég sokszínű volt a hajléktalanokkal, feka bandákkal, járőröző rendőrautókkal. És az még csak egy kisváros.

Santa Cruz

2010-07-26T18:26:00.001+02:00

Peti egy ősrégi barátja Santa Cruzban tanít. Ma repült el két hónapra Európába, de azért belesűrített még minket is az utolsó napjába. Jól szervezett portugál.
Santa Cruzhoz a parti hegységen kellett átkanyarogni. Egész ismerős érzés volt, kb. mint a német autópálya Rosenheimnál. SC kisváros relatíve, egész jól definiált központi utcával, gyönyörű óceánparttal. A gyönyörű partra azért építettek egy baromi nagy vidámparkot...
Optimistán alulöltöztük a reggelt, mindenki jól szétfagyott a hideg szélben. A felhő csak ebéd utánra oszlott fel, akkor viszont rögtön kenekedni kellett, annyira tűzött a nap. A szél viszont hideg maradt. Ez két dolgott azonban nem akadályozott meg: Danit nem lehetett kiszedni a 14 fokos óceánból, Anitát meg a homokból.
Dani nagyon elemében volt, hullámlovast játszott nemlétező hullámdeszkájával, aztán homokfocimeccset Bruno labdájával, homokvárépítés és csata kifulladásig. Anita egy idő után bealudt a törülköző alatt és csak vacsira sikerült felébreszteni.
Nagy élet volt a parton, ment a salsa és a karaoke, strandlabda és piknik. A legjobb, hogy a nagyhajókikötő a molójánál laknak fókák és egész le lehetett menni hozzájuk. A srácokat nem lehetett onnan elmozdítani, teljesen beleszerelmesedtek az állatokba. Valamelyik bevackolta magát a moló faoszlopai közé. Volt pici, nagy és óriási is. Az oszlopokon óriási tengeri csillagok tanyáztak tömegével. Tisztára úgy nézett ki, mint egy fóka- és csillagparkoló.
Este mexikói kaja Bruno&Co társaságában (gyerekek fogyasztása=0), aztán haza. Kb. az első sarkon horkolt a banda.

Sonoma szafari

2010-07-25T16:33:00.002+02:00

Van néhány furaság errefele: az autó riasztóját, mikor bekapcsoljuk, dudál egy picit. Elég feszélyező. A zuhanyrózsa csak fent figyel, mint az uszodákban és a keverőcsap spirál alakban nyitható. A kávé minősíthetetlen. A reggeli szintén: palacsinta, goffri, cukormázas fánk, tósztkenyér. Szerencsére akad rántotta, husi és kukoricapehely is. Zöldségnek, felvágottnak híre sincs. Uszodák vannak, de valahogy a gyerekekkel csak napi két órára lehetne bemenni délután 1 és 3 között.
Faépítésű házak tömege pocsék szigeteléssel, de legalább normális ablakokkal. A viamichelin útidejét legalább másféllel fel kell szorozni, mert ott is dugó van (amolyan európai), ahol az 511.org szerint csak lassan haladunk. Ahol nem autópályán megyünk, ott meg piroslámpa piroslámpa hátán. A borkostólók délután 5kor bezárnak. Vacsorázni 5 és 9 között lehet, előtte hagyján, utána esélytelen. Az utak egész jó minőségűek, de Svájc után valahogy minden kicsit lepukkantnak tűnik. Peti szerint a szemét is csak azért nem tűnik fel, mert nagyobb területen oszlik el. A HÉV sem mai darab, kb mint Pesten a metró. Mindent kiírnak, biztos, ami biztos, a boltban még azt is, ha épp olyan a kedvük, akkor bizony ők nem szolgálnak ki engemet, sőt, ki is rughatnak különösebb indok nélkül. Ami nincs kiírva, hogy tilos, azt szabad. Pl. ha nincs kiírva, hogy tilos pirosnál jobbra fordulni, akkor szabad. Ha nincs kiírva az uszodánál, hogy tilos enni-inni, akkor szabad. A büntetések elég érdekesen alakulnak: ha piroson átmész: 381 dollár. A következő kereszteződésnél ugyanez már 395. Szemetelésért hol 365, hol 1000 dollárral rémíszgetnek. Az autópályán nemcsak autóból, hanem repülőről is radarozhatnak. Lehet jobbról előzni. Bármikor. És egy 2x hatsávos autópálya is képes simán beállni...
Tegnap munka után bementünk Petiért a Céghez. A srácok jót ökörködtek az óriás fánkoknál, tekerték a céges kempingbiciklit. Kicsit benéztünk belülre is. Itt már jobban hasonlít a fíling egy mammutvállalathoz. És kifejezetten ijesztő volt, hogy a büfében egytől egyik laptoppal ültek egymást mellett az emberek. És az alapzaj a légkondi, nempedig az S4. Találtunk egy játszókuckót is, de a "pakolj vissza a dobozba" feliratot senki sem értelmezte aznap...
Aztán indulás Edinához Vallejoba. Optimista számítás szerint másfél óra lett volna az út, sikerült erre háromnegyed órát ráverni négysávon bedugult autópályákkal, verekedő, üvöltő hátsó sorral. Eleddig a forgalom mérete a legijesztőbb errefele. Átlag 3 órát ülnek az emberek kocsiban.(Ha hozzávesszük, hogy átlag 3 órát néznek tévét is, vajon mi mást csinálnak egész nap....?) És még hétvégén is az egyemberes kocsi volt a gyakoribb, nem a családdal teletömött. Az autópálya belső sávját csak azok használhatják, ahol legalább ketten ülnek. A szabálysértőket ilyen-olyan pénzbírsággal fenyegetik.
Edináék klassz helyen laknak, kilátás az öböl egyik csücskére, ahol már nincs túl nagy népsűrűség és egész nap süt a nap. Bár reggel szerintük borzasztó rossz volt az idő: felhőpamacsokon keresztül látták csak a vakító kék eget. Gyakran kellett nevetni rajtuk, mikor az időjárásról panaszkodtak. Dani az erkélyen töltötte a fél estét (tehát Anita is :), nézte a különféle ki-bejáró hajókat. Odafelé elmentünk egy csomó, sorbakötött óriáshajó mellett, azt hittük szállítóhajók, aztán kisült, hadihajótemető.
Másnap reggel indulás Calligostába. Viamichelin szerint 1 óra, szerintünk 2, mert a fél világ a Dicoverynemtommhova akart menni fejreállni. Az utolsó 5 km egész rendes wallisi út volt, Peti nagyon élvezte a vezetést. A szafari első ránézésre jobban hasonlított egy állatkerthez, rács mögött csücsültek a majmok, a gepárd és a zsiráf is. Aztán felpakoltak minket egy dzsippre. Jó nagyra, nyitottra. Anita az első fél órában folyamatosan kurjongatott örömében, Dani meg szóhoz alig jutott, úgy élvezte. Félúton felülhetett a tetőre, onnantól fogva meg már teljesen a fellegekben volt.
A szafari igazából arról szólt, hogy körbedöcögtünk egy viszonylag nagy területet és az idegenvezető néni jó sűrűn megállt, hogy elmagyarázzon ezt-azt az afrikai állatokról, leginkább az antilopokról és zebrákról, mert azokból volt sok és kihangsúlyozza, mennyire fontos vigyázni ezekre a gyönyörűségekre, és ők mennyi mindent tesznek azért, hogy itt a világ egyik végén is megmutathassák az embereknek a veszélyeztetett állafajokat, anélkül, hogy Afrikába kéne repülni. És hogy mennyire fontos, hogy kis területen a világ minden részéről összeszedett madarak békésen élnek egymás mellett. Kedves néni volt, egész jól kezelte, hogy a hangját nem hallja Anitától, és meghallgathattuk újra, hogy vaó, mi magyarok lennénk és nem svédek. A legizgisebb az volt, mikor buckáztunk egy kicsit a terepjáróval. Felért egy Dicoverynemtommivel.
Hazafele megálltunk Mill Valleyba, mert az hangulatos hely vacsorázni. Meghogy hippivároska. Ez a hippifogalom nemigen állt össze bennem, mert inkább hasonlított egy jólszituált kisvároshoz, aminek jól definiált központja van, ahol lehet kb. 10 percet is sétálni csinos házacskák között. Végül egy amerikai stílusú helyre ültünk be fél 6-kor. Üres volt. 5 perccel később meg csurig. Egész emberi étlapot prezentáltak és lehetett Haraszthy vörös bort kapni. A gyerekek kb. negyed óra után kezdték szétszedni az éttermet, úgyhogy megint eldöntöttük, hogy egy darabig csak kerthelyiségbe megyünk velük. Irtózat zaj volt, egymást alig értettük, öröm volt kitenni a lábunkat az utcára.
Irány a 101-es autópálya a Golden Gate felé. Dani tűkön ült, igaz, dugóban. És ködben, ami ömlött be az óceán felöl A híd gyönyörű volt: a teteje eltűnt a felhőben, jobbra szürkeség, balra pedig látni lehetett a lemenő napban sütkérező túlpartot, Alcatrazt és vitorlásokat. Egész sok ember sétált rajta a hídon. Gondolom, mind turista.
Egyszóval élmény itt utazni. Szerintem csak azért használnak ilyen óriási autókat, hogy kényelmesen üljenek a dugókban. És az automata váltó is ezért ilyen népszerű. Meglepően sok amúgy a VW errefelé. A következő befutók, amik szemet szúrnak, a Mazda5, a Prius és a Hibrid. Láttunk már egy Bogarat és egy óriás limuzint is. A srácoknak mondjuk az iskolabusz a kedvencük, mert tényleg olyan, mint otthon a játékosdobozban: van rajta kihajtható stoptábla.
Na és a napi befutó kérdése Antiának: akkor most megyünk a díszcsíkhoz?

Először

2010-07-23T17:58:00.001+02:00

Peti említette, hogy ez egy másik világ, de egész optimistán álltam hozzá a kérdéshez. Ehhez képest tegnap kb. úgy éreztem magam, mint annak idején Tsurugiban, mikor először mentem boltba és teljesen hülyét csináltam magamból, mert nem tudtam, hogy működik a busz, az újrahasznosítás és a bevásárlókocsi, valamint csak annyit bírtam mondani, hogy jónapot, Dani fiú és fél éves.
Ha eddig azt hittem, tudok angolul, az tévedés volt. Végülis mindenkit megértek, akiből nem kéne hasznos információt kihúzni. De a boltban nem sikerült az eladótól megtudnom, hogy kell a zöldséget lemérni. Végülis csak azért nem értette a kérdést, mert a zöldséget nem kell lemérni. Hogy is lehet ilyet kérdezni? A minigolfnál még azt sem értettem, hogy jobbra vagy balra kéne kezdeni a pályát. Azt mindenki tudja. Vagy hogy hátulról rámdudálnak, mert piros lámpánál nem fordulok jobbra. Valahogy nem esik jól.
A bevásárlás rámálom. Rengeteg mindent lehet kapni minden boltban és minden gyönyörűen néz ki, viszont az ízük... A paradicsom piros, de ízetlen, a parizer rózsaszín, de a gyerekek nem hajlandóak megenni, a rizs inkább golyó. Bagettet sikerült szépet szerezni, be is nyomták még a kocsiban a srácok. A joghurtból és tejfölből beleválasztottunk a klasszba. A másik, hogy mindent akkora csomagolásban adnak, hogy a polcon alig fér el. Sampon egy liter, narancslé egy gallon, tej fél gallon, sajt fél kiló, vaj egy kiló.
Szóval kaland. A gyerekek rettentően élvezik. Láttak már igazi rendőrt, igazi tűzoltót, igazi buszt meg óriási kamiont. Dani kezeli a gps-t meg Anitát. Teljesen nagytestvéresen viselkedik: vagy pátyolgatja vagy veri. Mind a kettő elég didaktikus, és a hatás is dupla: Anita vagy ölelgeti vagy veri a bátyját.
Ami a srácokkal irtó jó: minden parkban van játszótér, és minden nagyobb sarkon van park. A szálloda mögött van egy pici: tényleg pici, de mellette az iskolának van három óriási, ami fél négy után szabad préda. Ma is megyünk egy újabbra, ami még nagyobbnak tűnt, csak előbb megpróbálunk szerzni egy labdát. Hátha sikerül.
Peti közben biciklivel nyomja az ipart. Ma kocsival vittük reggel, mert délután továbbállunk a hétvégére. Térképen nem tűnt olyan hatalmas iparnak a cég, mint a valóságban. Kicsit ijesztő már a mérete. Zürich a maga 500 emberével barátságos kis világ az itteni monstrumhoz képest.

Transzkontinentális

2010-07-21T22:33:00.002+02:00

Ezentúl csakis angolokkal repülünk. Már a londoni gép is gyanús volt: elfért a lábunk. Még Petié is. Jó volt a kaja (na jó, kávét és szendvicset sehol sem tudnak finomat csinálni). Kényelmes volt a fejtámla. És csodák csodájára ez a SF-i járaton sem változott. Dani nagy örömére púpos géppel repültünk, kapott ablaknál helyet és még ajándokot is osztottak. Látott jéghegyeket is Grönland környékén. Lett saját tévéje, saját konzolja. Ennek Anita is nagyon örült. Mi mondjuk készültünk mindenféle technikával (nintendo, laptop, zene), de a srácoknak a tévé és a nintendo bőven elég volt. Meg egy kis matricázás. Anita egész sokat aludt, 2x3 órát (amikor nem, akkor persze rugdosni szerette volna az előtte ülőt), de Dani először a SF-i autókölcsönzőnél dőlt ki. Ott viszont annyira, hogy alig bírtam életet lehelni bele, hogy eltámolyogjon az autóhoz. Szóval egész jó volt a repülés. Meglepően jó. Mi nehezebben bírtuk, mint a gyerekek.
Az autó nagy. Kia valami, aminek se az elejét, se a végét nem lehet látni, de a gyerekek lába kényelmesen elfér. A csomagtartót teljesen megtöltöttük, pedig szerintem nincs is igazán sok cuccunk. Furán kevés a kombi autó ezen a világrészen, szedánok és pickupok közé csöppentünk. A szálloda is jó nagyon. Játszótér játszótér hátán a közelben, uszoda is akad majd. Ahogy elnéztem, itt még a sarokra is autóval illik majd mennünk.
Az emberek irtó barátságosak, még a határőr is egész normálisan beszélt. Healthrow-n ugyan a pincért sem értettem, annyira angolul és gyorsan beszélt, itt talán lesz egy kis esélyem... Már a gyerekekkel is barátkoznának gyerekek, de hát elég szégyenlősek, hogy a hellon kívül mást nem tudnak még.

Monszun

2010-07-12T00:23:00.001+02:00

Kezd érni a keleti klíma. Ahogy kilép az ember az utcára, jöhet az izzadás, lakáson belül ls tóparton még egész jó, de akkora viharok vannak esténként, hogy ki nem tenném a lábam. Tegnap a srácok úgy bicikliztek el focimeccset nézni, hogy Peti gondosan kiszámolta a radaron, odaérnek-e az aktuális orkán előtt. Odaértek.
Dani már nyúz egy ideje, hogy vigyem megint falat mászni. Kisült, vihetem magam, még felelősséget sem kell érte vállalnom, mint másokért, csak egyszerűen beviszem. Hát bevittem. Kapott beülőt (elmagyarázták, hogy buherált, mert néhányan már megpróbáltak belőle kipottyanni), cipőt (az enyémet, mert belenőtt) és karabinert (tekerőset, hogy agggódhassak, kitekeri-e szórakozottan vagy sem). Rettentő büszke volt. Szakavatottként mozgott a helyszínen, pedig csak egyszer jártunk arra. Egy óra alatt kisült, hogy bátrabb ugyan nem lett, de magabiztosabb igen és még mindig rettentően élvezi. Főleg a vastag matracra potyogást és a leereszkedést.
Petiék közben strandoltak Greifenseen, aztán betoppantak ebédelni. Anita el sem igen akart volna menni, mászott ő is rögtön felfele. Csini ruhácskában. Az még hagyján, de gondolkodás és habozás nélkül végigment a 10m magasra kihúzott kötélhídon, majd a végén csak reklamált, merthogy nem csúszott a csúszda.
Greifensee jó hely, leginkább a Velencei tóhoz hasonlít. Szélén nádas, elég meleg, a sok embertől zavaros, közel a túlpart és csupa kis hajó közlekedik rajta. Kicsit nagy volt a népsűrűség és a hangzavar, de a srácokat nem zavarta, pancsiztak volna napestig. Azért csak hazajöttünk. Enni és meccselni.

Napfényes Ticino

2010-07-05T21:17:00.000+02:00

Most tényleg sütött a nap. És kivételesen nem csak Ticinoban, hanem egész Svájcban. Helyi viszonyokban tombol a kánikula. Lassan már egy hete minden nap 30 fok van. És még a héten mindig az lesz. Elég hihetetlen. A strandok csurig. A hegyek csurig. Mi Locarnoval próbálkoztunk a helyi bandával. Az ifjúsági szálló nem volt olyan szupi, mint a domasoi kemping, de a környék mindenért kárpótolt. Bármikor elmennénk újra és újra Asconába. Szép a város, jó a konyha és a tópart mesés. A nonpluszultra a strandja, ami homokos, füves, árnyékos, játszóteres és mégis ingyenes.
Vonatoztunk oda-vissza, és kicsit kezdem pozitivabban látni a transzatlanit járat adta lehetőségeket. Anitát már egész jól le lehetett kötni és nem akart mindenáron mindent szétszedni. Ha egy egész repülőnk lenne, ahol lehet bújócskázni, mászókázni és mesézni, akkor egy percig nem aggódnék. De ilyenünk ugye nincs. Még. Kiváncsi vagyok, hányszor fognak keresztülbucskázni rajta a stewardeszek....

Végre hegyen

2010-06-28T22:22:00.001+02:00

Lehet, hogy tényleg három hétig tart a jó idő? A hétvégi tervezéssel azért péntekig vártunk, hátha elromlik az előrejelzés, de végig ragyogó napsütés, 27 fok, ideális túraidő. Mármint nekünk. Szállás lefoglalva (szalmaágyikó, hurrá!), térkép kinyomtatva, gyerekek belelkesítve, indulhatunk is. Kellő számú felvonó került a hétvégébe, így Anita vasárnap délutánra már azt találta mondani, hogy ő inkább mégis inkább gyalogolna, nehogy megint felvonóba kelljen ülni...
Szombaton Melchsee volt a cél. A parkolóban tehenek, aztán egy irtó hosszú felvonó, fent pedig tó, körben hegyek. Meglepően nagy volt az infrastruktúra, ahhoz képest, hogy elvileg a világ végén jártunk egy elzárt katlanban. Autóút, jobbra-balra játszóterek, szállodák, templom, épülő apartmanház. Csak kicsit volt zavaró a vadregényben... A tó mellett pecáshalmok, akik meglepően sűrűn fogtak meglepően nagyméretű halakat. Elballagtunk a másik felvonóig, aztán Peti és Emese nekivágtak gyalog, mi meg gyerekmódra a csúcsnak. Fent fagyi, sörci, leves, kinek mi járt, panoráma, napsütés. A srácokat teljesen feldobta a hófoltok tömege, lehetett hógolyózni, anyut hóban fürdetni, hóembert építeni. Lefele gyalog indultunk, gondoltuk találkozunk Petiékkel, de épp felértek, mire mi összekészültünk. A skacok nagyon jól bírták a lefelét, Anita és Hanga felváltva utazott a beülőben, Dani végig trappolt és leste a vadvirágokat meg a különféle formájú köveket. Rendelte a fényképeket.
Estére bevackoltuk magunkat az istállónkba. Kaptunk egy harminc férőhelyes istállót tehenek nélkül, szalmával feltöltött tehénhelyekkel. Panoráma a Lungernseere, háttérben a négyezresek, jobbra-balra kétezresek. Elnézegettük volna egész nap. A gyerekek kergebirka módjára rohangáltak, élvezték a szabadságot és a helyzetet. Kaptak pingpongasztalt, seprűt, kifestőket, könyveket, pizzát vacsorára. Teljesen belezsongtak a helybe. Mi is. Egyelőre úgy gondoljuk, bármikor szívesen alszunk hasonló körülmények között, mégha éjszaka néha bele is veri a fejét az ember a tehénitatóba és a trágyatár (vagy hogy is hívják) elég vad szagokat áraszt.
A gyerekeket persze esélytelen volt sötétedés előtt fektetni, de akkor egész jól ment, bár Dani még éjfélkor közölte, hogy az apjával megnézték az űrállomást.
Reggel hatalmas reggelit kaptunk, friss tejjel, friss kenyérrel, házi vajjal, házi lekvárral, házi sajttal, házi joghurttal. Jól belakmároztunk az aktuális túra előtt.
A házinéni ajánlására Haslitalba mentünk Reutibe, merthogy ott a törpék útján lehet a gyerekeket lemotiválni a hegyről. Hát sikerült is. Az egyik legjobb gyerektúra volt, amit eddig csináltunk. A csúcson fantasztikus panorámát kaptak a felnőttek, a gyerekek távcsövet és siklóernyőket, a középső állomásnál pedig kezdődött a törpekaland, ami állítólag 2 órás kellett volna legyen. Hát nekünk 4 alatt sikerült megtenni és nem azért, mert nem mentek, hanem mert annyira élveztek minden megállót. Volt ott minden: törpeház, törpekút, törpebarlang, törpelétra, tobozátemelő, sashinta, labirintus. No meg a végén sültkrumpli és fagyi. És játszótér mindenfele. Ideális. És gyönyörű.
Azért dráma is történt néhány: Hanga ledarálta a térdét egy sziklán, Danit meg megcsípte egy dongó, ami betévedt a felvonóba. Jól megijedt mindenki. A dongó is.
No és ez hogy néz ki a Dani heti naplójában, amit az iskolában írnak? "Autóba ültünk és csak mentünk, mentünk, mentünk, aztán megérkeztünk, felvonóztunk és bementünk a labirintusba."

Napfényes Ticino?

2010-06-27T22:54:00.000+02:00

Hétvégére kempingelést terveztünk a hegyekben. Péntekre sikerült stornózni, mert a napfényes nyári napokat hóeséses, viharos időre változtatta a meteoswiss. Gondoltuk, próbálkozunk Ticinóval, főleg, ha már Faragóék is ott táboroznak. Autó kizárva, hajrá a vonatra, így kicsit józanabbul pakoltunk és a hétvégére összekészített kajásdobozt egy oldalzsebre redukáltuk. Gyerekek rettentő lelkesek. Dani egyedül kelt fel a vekkerre, hogy ő akkor indulna is. El is indultunk. Persze nem csak nekünk jutott eszünkbe ez a remek ötlet, így az első vonat megtelt, mentünk a másodikkal, ami szintén megtelt. Srácok kb. egy óra után kezdték kérdezgetni, hogy megérkeztünk-e. Kb. mint Mo. felé az autóban. Anitával akkor lett jobb, mikor rájött, hogy ő tulképp a böröndtartóban is utazhat az ülések között, sőt, ott még lefeküdni is van bőven helye és a bátyja sem szekálja. Ő sem a bátyját.
Gotthárd után elállt az eső, felmelegedett az idő, visszatért a jókedv, a kemping szuper, tóparti, játszóteres, a társaság remek. A skacok teljes lelkesedéssel belevetették magukat a sátorállításba, amíg el nem kezdett esni az eső. Annyira persze nem esett, mint itt, de azért mégis... Ticinoba nem ázni jár az ember... Persze a gyerekeket egyáltalán nem zavarta az eső. Elmentünk a miniSvájcba, leginkább Dani kedvéért és a vizidodzsem miatt. Este pizza, játszóteres rosszalkodás, éjszaka szélvihar, reggel eső. Először csak kicsi, aztán egyre több. Hát hazaindultunk. Mire hazaértünk, elállt a háromhetes esőzés. Remélem, legalább három hétig így is marad...

Tatu tájszólás

2010-06-13T12:24:00.000+02:00

"Tegnap elestöm a focinál, megütöttem engemöt, a sebemöt nem kell bekötni."

Strandteszt

2010-06-06T23:30:00.001+02:00

Elkényeztetett minket az időjárás: idén már vagy három nap is volt, mikor 25 fok fölé ment a higany, ebből kettő a mostani hétvégére esett. Gondoltuk, egye papucs, nem a hegyekbe megyünk, hanem strandolni. Kicsit rossz lelkiismerettel az egyik strandolást szombat délutánra tettük, mikor Dani cserkészkedett. Persze mikor megláttuk este a koszos boldog gyereket, akkor elmúlt minden lelkiismeretfurdalás. Mindenestre felbicikliztünk Sihlwaldba és a folyóban üldöztük a kavicsokat és a kérésztetemeket. Anita kellő lelkesedéssel lubickolt a 15 fokos vízben és nem mert bőgni, mikor belehasalt. Persze simán lehet, hogy tényleg tetszett neki. Dani közben patakban trappolt és sárgolyókat dobált. Ha jól értettem, lányokra is. Úgy látszik, ez visszatérő motívum a cserkészek életében. Múlt hétvégén vízlufival hajigálták őket. Télen hógolyóval. Igaz, az is előfordult, hogy virágot vittek nekik. De az csak egyszer.
Ha már nyár, akkor sütögettünk is egyet a teraszon, több-kevesebb sikerrel. A csirkét inkább a sütőre bíztuk, a tüzet meg a hajszárítóra. A fiúk élvezték a játékot, vacsi meg csak lett előbb-utóbb. A gyerekek akkorát buliztak, hogy még éjfélkor is alig lehetett ágyba tenni őket, reggel meg a hóhányók hát nem fél 7-kor felkeltek? Dani meg Noémi is kicsit ki volt ütve ettől a nap közepére, de Anitát például nem zavarta. Ebéd után tűzoltóbemutató Langnauban, ahol Dani leginkább egy Ferrarit szeretett volna megvenni, de megegyeztünk, hogy ehhez még kevés a zsebpénze. Nemhogy neki, de még apának is. Aztán irány a kettes számú strand Oberäegeriben (ejtsd: oberegri). Az idő kicsit lehűlt, gomolyfelhők gyűltek, de a strand azért strand maradt: a gyerekek bementek a 15 fokos gyerekpancsiba, de a tavat kihagyták. Amúgy klasszikus svájci strand: körben hegyek, közel kicsik és zöldek, messzebb nagyok és még mindig zöldek, egész messze nagyon nagyok és fehérebbek (ezek most felhőben), néhány vitorlás, egy-két motoros turistahajó, vizibicikli, pommes, kolbász, sör, zöld mező. Kérészekkel. Élő kérészekkel. Szóval jó volt. Mint mindig. Aztán remélem, jövő héten is tesztelhetünk még egy-két strandot, ha már júniusnak hívják ezt a hónapot...

Füllufi

2010-06-01T22:41:00.000+02:00

Danit ma elvittük kullancsoltásra, hogy a következő évtizedre letudjuk. Mellesleg mondtam a doktornőnek, hogy a fiatalember eleg szelektíven hall, megvizsgálná-e a fülét. Németh néni jó nagy hókuszpókusz kíséretében alaposan megvizsgálta a füleket, mivel ő is a gyerek színészi tehetségére gyanakodott, ámde kiderült, hogy Dani tényleg nem hall. A bal fülére éppen alig, a jobbra még csak-csak. Merthogy tele van folyadékkal mindene. Hurrá orrmandula. Műtét...? kérdeztem félénken, erre kedves dehogy volt a válasz, hogy hát már csak kinövi, ezt az egy-két évet már csak kihúzza altatás nélkül. Ámde itt lenne ez az orrlufi, ami reggeldélbeneste meg egyébként bármikor tessék fújogatni, meg itt lenne egy 12 ananász/drazsé gyógyszer. A kettő együtt elvileg segít. Ha mégsem, akkor lehet töprengeni. Így aztán egész este orrlufisat játszottunk. Dani már nagyon profi, nekem meg rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg nekem is tele lehet a fülem, mert nem bírok kiegyenlíteni és a lufit sem bírom felfújni...
Anita közben beszokott a legújabb spielgruppéba, csak néha eljátsza a hattyú halálát, mikor indulnék, aztán mégis inkább puszit ad és megy vidáman játszani.
Dani a változatosság kedvéért még mindig nő, most épp 140cm magas, 40kg és 38-as lába van. És még csak nem is pocakos, csak nehézcsontú. Anita is nő, de ő kevésbé látványos, még elüldögél a hátamon kiránduláskor, bár a múlt hétvégén végignyomta a nagyobbakkal a túrácskát. Aludt is utána 14 órát egyhuzamban.
Elég vagány csajszi egyébként. A bobozás felénk úgy néz ki, hogy én megyek Anitával, Peti Danival. Anita kiabál, hogy gyorsabban, gyorsabban, Dani meg, hogy jaj de jó. Aztán Dani átveszi a bobom fölött az irányítást és onnantól fogva meg én kiabálok, hogy lassabban, lassabban, Anita meg örül az apjával, hogy végre jaj de jó. Arról nem is beszélve, hogy olyan magasról is simán talpast ugrana, ahonnan én sem és simán felmászna bárhova, ha hagynánk. No meg beszél megállás nélkül. Viccesen keveri már a németet meg a magyart, pont olyan gátlástalanul, mint Dani is, és csöppet sem zavarja, ha senki sem érti, sem a magyarok, sem a svájciak.